Tennessee Titans @ Baltimore Ravens
A Browns csütörtöki győzelmével borzalmasan nehéz helyzetbe került a Ravens, amely egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a konferencián belül további meccseket bukjon. A szezont már kimondva-kimondatlanul feladó Titans ilyen szempontból tökéletes ellenfél lehet, még úgy is, hogy Baltimore-ban elfogytak a cornerbackek. És ez nem afféle barokkos túlzás, hanem tényleg így van, ugyanis Jimmy Smith, a csapat legjobbja ezen a poszton lábsérüléssel IR-re került, Chykie Brownt és Dominique Frankst pedig kivágták, miután a Steelers szétpasszolta a csapatot. Lardarius Webb az egyetlen, aki bevethető, illetve a Lions gyakorlóegységéből érkezett Danny Gorrer, és a saját paractice squadból előléptetett Tramain Jacobs. Kíváncsian várjuk, hogy az újonc QB, Zach Mettenberger mennyire tud majd élni az adódó lehetőségekkel. Persze ahhoz, hogy az irányító tesztelni tudja a tapasztalatlan secondary-t, az is kell, hogy a fal megvédje például Terrell Suggstól vagy Elvis Dumerviltől. Érdekesség, hogy utóbbi azzal a Michael Oherrel fog farkasszemet nézni, aki évekig volt a Ravens jobb oldali tackle-je (és akiről a Blind side című film is szól). Véleményünk szerint a Ravens simán megnyeri ezt a meccset, főleg futóinak köszönhetően, de Mettenbergernek is lesz pár nagy játéka.
Kansas City Chiefs @ Buffalo Bills
A wildcard szempontjából létfontosságú mérkőzést rendeznek Buffalóban, ahol az elmúlt hetek győzelmei ellenére elég komoly gondok vannak. Megsérült ugyanis Kyle Orton kedvenc célpontja, Sammy Watkins, aki a szerdai edzésen húzta meg az ágyékát. Az újonc elkapó mellett ráadásul a veterán RB, Fred Jackson visszatérése is erősen kérdéses, így nem tudni, hogy fog pontokat szerezni a Bills egy olyan védelem ellen, amely még mindig nem nyelt be futott TD-t, és messze a legkevesebb passzolt yardot engedélyezi a ligában. Ugyanakkor a Chiefs sem lehet elégedett saját támadóival, ugyanis a csapat elkapói idén még nem szereztek hatpontost. Bizony, nyolc forduló alatt mind a 11 TD-passzt, amit Alex Smith adott, egy futó vagy egy tight húzta le. Miután a Bills eddig éppen ugyanannyi passzolt TD-t engedélyezett, mint ahány interceptiont gyűjtött (mindkét szám 12), szinte csodaszámba menne, ha ez a rossz sorozat most szakadna meg. Szerintünk azonban elit elkapó-teljesítmény nélkül is nyerni tud a vendég csapat, főleg Justin Houston és Tamba Hali remeklésének köszönhetően.

Miami Dolphins @ Detroit Lions
Ami talán a legfontosabb, hogy visszatérhet Calvin Johnson, akire nagy szüksége is lesz a Lions-nak, mivel a Dolphins passz elleni védekezése az egyik legjobb az NFL-ben. A Dolphins eddigi 8 meccsén átlagban mindössze 201 yardot és 76,9-es irányítómutatót engedett az ellenfelek irányítóinak, így nem akármilyen csatára van kilátás, ha Matt Stafford kezében van a disznóbőr. Az Oroszlánoknak emellett azért is örömteli hír, hogy visszatért a tight end felépítésű elkapó, mert bevethető tight endjük viszont nem nagyon van. Eric Ebron játéka szinte kizárt, de Joseph Fauria és Brandon Pettigrew beöltözése is erősen kérdéses. Akárcsak a túloldalon Lamar Milleré, aki vállsérüléssel küszködik, pedig a Dolphins ligaszinten negyedik futójátékának ő az egyik alappillére. A másik, némileg szokatlan módon Ryan Tannehill. A fiatal QB nem egy született scrambler, de amióta visszatért a bye weekről, rendre megiramodik, és ezzel átlagban csaknem 50 yardot hoz csapatának meccsenként. Mivel a Lions futás elleni védekezése egészen kiváló (74 yardos átlaggal a második a ligában), szükség is lesz ezekre a megiramodásokra. A Dolphins egyébként utolsó öt meccsén elosztva 30,6 pontot termelt, amely szerintünk most is elég lenne a győzelemhez. Valamiért azonban van egy olyan érzésünk, hogy ezúttal a 20-at sem érik el, így nyer a Lions hazai pályán.
San Francisco 49ers @ New Orleans Saints
Ha valaki esetleg nem kíváncsi a londoni tévés mérkőzésre (bár szerintünk az is izgalmasabbnak ígérkezik majd a vártnál), akkor ezt a párosítást ajánljuk figyelmébe. Tavaly az év egyik legforróbb témája volt Ahmad Brooks Drew Brees-en bemutatott nyakmegnyújtós szerelése, így nem csoda, hogy idén is előkerült a pályán szabálytalannak ítélt megmozdulás. Brees egy rádióinterjúban elárulta, ma már jót nevet azokon a képeken, amiket akkor Photoshoppoltak róla, de azért valóságos csodának tartja, hogy az ütés után életben maradt. Most a 49ers-nek vannak túléléssel kapcsolatos gondolatai, hiszen 4-4-es mutatóval, az AFC NFC Westben nem fér bele nekik még egy konferencián belüli vereség. Ami viszont nem ad nekik okot a bizakodásra az egyrészről a Saints másfél szezon óta tartó hazai veretlensége, másrészről az a tény, hogy a linebacker sorból Patrick Willis és Dan Skuta egész héten nem edzett. Persze a másik oldalon is vannak sérültek: a futók közül például Khiry Robinson és Pierre Thomas továbbra sem bevethető, de a Panthers ellen Mark Ingram egyedül is képes volt elvégezni a piszkos munkát. Mivel a Saints 3 nappal többet készülhetett, hazai pályán játszik és jobb hangulatban is várhatja ezt a rangadót, mi őket tartjuk a mérkőzés esélyeseinek, de az utolsó pillanatig izgalmas mérkőzéssel számolunk.

Pittsburgh Steelers @ New York Jets
Az egymás után kétszer is 6 TD-passzt adó Ben Roethlisberger történelmi formában van, és minden előjel arra mutat, hogy a Jets ellen ott folytatja, ahol a vasárnap esti rangadón abbahagyta. A New York ugyanis nem csak 1-8-cal áll, de a legtöbb passzolt TD-t és a legjobb irányítómutatót engedte eddigi 9 meccsén a ligában, ráadásul áll a bál a csapat háza táján. Már a sajtó munkatársai sem félnek John Idzik általános igazgató és Rex Ryan arcába kérdezni, hogy mégis milyen lesz jövőre munka nélkül, a szurkolók pedig repülővel reptettek „Fire John Idzik!” feliratot a héten a Jets edzőpályája fölött. Egyedüli kapaszkodójuk az lehet, hogy a Steelers-nek nem igazán megy idegenben (csak 2-2-vel állnak), valamint hogy a mára már inkább lelki vezető, mint sztárjátékos Troy Polamalu biztosan kihagyja a meccset. A hazaiak csapatába viszont visszatérhet a múlt héten inaktív Geno Smith, persze csak a cserepadra, hiszen Michael Vick maradt a kezdő pozícióban. A Jets egyébként 1996 óta nem bukott zsinórban 8 mérkőzést, idén ezen már túl van a csapat, szóval csak az akkori 1-15-ös mutató megismétlődésének elkerülése lehet a cél. Szerintünk ez sikerülni fog a New Yorknak, de nem azért, mert megverik a Steelerst, ugyanis sima vendégsikerrel számolunk.
Atlanta Falcons @ Tampa Bay Buccaneers
Nem volt olyan régen, amikor a Falcons egy csütörtök esti rangadón lemészárolta a Buccaneers-t, de ha egy Atlanta szurkolót kérdeznénk, lehet, már el is felejtette az egészet. A Sólymok ugyanis azóta képtelenek voltak nyerni, ráadásul legutóbb 21 pontos előnyről buktak el Londonban a Lions ellen. Egy ilyen vereséget aligha feledtet a pihenőhét, egy Tampa elleni magabiztos siker viszont némi vigaszt nyújthatna. Most mondanánk, hogy „ehhez azért a floridaiaknak is lesz majd néhány szava”, de valójában nem hiszünk ebben. Lovie Smith ugyanis előbb „pickké tette” néhány játékosát, majd a fiatal Mike Glennont visszacserélte az eddig reménytelenül játszó veteránra, Josh McCownra. Nálunk ez egyértelmű jele a szezon feladásának, de persze lehet, hogy mi gondoljuk rosszul. Miután a liga szinte legrosszabb passzvédekezései találkoznak majd ezen a mérkőzésen (benyelt yardokban a Falcons 30., a Buccaneers 31. a ligában), szerintünk repülési tilalmat kell majd hirdetni a stadion felett, az égi háborúból meg a Falcons jón majd ki győztesen.

Denver Broncos @ Oakland Raiders
Peyton Manninget aligha kell félteni, de a Broncos többi játékosa összeteheti a kezét az idei sorsolás miatt. A Seahawks elleni vereséget követően ugyanis jött a pihenőhét, míg a bostoni betlit a liga legrosszabb csapata ellen javíthatják. Statisztikákról jelen helyzetben szerintünk felesleges beszélni, de azért megjegyezzük, hogy nem csak a pillanatnyi forma szól a coloradóiak mellett: a Raiders öt mérkőzés óta képtelen nyerni a csoportriválissal szemben. Azt azért mondjuk el az Oakland védelmében, hogy legutóbb nem akármilyen tartásról tettek tanúbizonyságot, amikor a címvédő ellen 21 pontos félidei hátrányból visszaküzdötték magukat, de a 14 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatukat így sem tudták megtörni. Ha minket kérdeztek, hasonló mérkőzésre lehet számítani a Denver ellen is, vagyis a vendégek hamar eldöntik a vitás kérdéseket, a Raiders pedig csak a második játékrészben tudja majd kozmetikázni az eredményt.
St. Louis Rams @ Arizona Cardinals
A Rams idén vadászik a csoportriválisokra, így a liga legjobb mérlegével rendelkező Cardinals nem mehet biztosra még hazai pályán sem. Pedig a Pintyek eddig veretlenek a vörös kalitkában, Bruce Arians pedig nyilvánvalóvá tette mindenki számára, hogy csapata fogja használni a hazai öltözőt az idei Super Bowlon. Tekintve, hogy 40 éve nem kezdték ilyen jól a szezont, indokolt az optimizmus, de azért a Rams múlt héten 7 sacket jegyző védelme ellen nem lesz sétagalopp ez a meccs. A Rams egyébként nagyon hasonlít a Cardinals-ra abban a tekintetben, hogy minél több a sérültjük defense oldalon, annál jobban teljesítenek. A ligaszinten 28. St. Louis-i támadósort viszont ez aligha fogja jobb játékra ösztönözni, inkább a bíztatóan kezdő Austin Davisnek kellene ismét összekapnia magát. A fiatal QB három meccs óta képtelen volt akár csak 160 yard fölött passzolni, ez pedig a futás ellen ligaelit Cardinals-szal szemben édeskevés. Szerintünk a hazaiak folytatják remeklésüket és az 1948-as, még Chicagóban lehúzott szezonjuk óta először 8-1-gyel kezdik az idényt.
Every Interception Jay Cutler has thrown against Green Bay from Vegard Vangstad on Vimeo.
Chicago Bears @ Green Bay Packers
Az utolsó szalmaszál. Akár így is nevezhetnénk a Chicago Lambeau Fielden esedékes vasárnap esti fellépését. A Bears ugyanis hiába áll jelenleg a csoportja utolsó helyén, és hiába katasztrofális hazai pályán, ha most győzni tudna, 1-1-es divíziómutatóval és 3-2-es konferenciamérleggel még mindig lenne egy halvány esélye a csoportgyőzelemre, sőt, valami csoda folytán akár a szabadkártyára is. Mindkét csapat bye weekről érkezik, így ez senkinek sem jelent majd előnyt, azt viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Jay Cutler karriermérlege az alapszakaszban 1-9 a Packers ellen, ráadásul ezen a 10 meccsen összesen 19 interceptiont dobott (ezek láthatók a fenti videón). A Lambeau Fielden ráadásul még gyötrelmesebbek a statisztikái Medveként: eddigi három meccsén mindig vereséget szenvedett, 2 TD mellett pedig 10 interceptiont dobott és 15 sacket nyelt be. Hozzátesszük, ezúttal azért Aaron Rodgers sem lehet majd nyugodt, miután két kezdő falembere, T.J. Lang és Josh Sitton is csak limitáltan tudott edzeni lábsérülés miatt. Nagy szerencséje, hogy a Bears-ből is hiányozni fog az Aaron Rodgers-t parodizáló sacktánccal IR-re kerülő Lamarr Houston, így talán a Green Bay irányítója nem sérül majd rá a Saints ellen összeszedett combhajlító sérülésére. Számunkra nem kérdés, hogy a Packers a mérkőzés esélyese, ráadásul azon se lepődnénk meg, ha már a félidőig eldőlne a meccs.

