Texasi rangadó, Ravens@Colts, Bengals@Patriots, és még rengeteg ínyencség a hétvége kínálatában!

Houston Texans @ Dallas Cowboys

A texasi rangadónak mindig különleges hangulata van, amit jól jelez, hogy a két város rendőrségei hivatalos Twitter csatornájukon képcsatáztak egymással a hét folyamán. Pedig amióta a Houston Texans néven verseng, csak háromszor találkoztak, de a szurkolók közti kölcsönös utálat már most olyan, mint egy 50 éves múlttal rendelkező rivalizálásnál. Az összmérleg 2-1 a Cowboys javára, ráadásul az egyetlen Houston siker is 12 évvel ezelőtt volt, de ennek persze semmilyen hatása nem lesz a jelenlegi mérkőzés végkimenetelére. Annak viszont igen, hogy a Houston hogyan tudja majd megállítani a liga jelenlegi legjobb futóját, DeMarco Murrayt. Múlt héten nagyon szépen szerepelt a Texans védelem, hiszen a C.J. Spiller - Fred Jackson duónak csak 96 yardot engedett, előtte viszont Rashad Jennings csúnyán szétfutotta őket. Az, hogy most melyik arcát mutatja a defense, alighanem el is dönti a meccset. Szerintünk J.J. Watt rettegésben tartja majd Romót, Murrayt pedig jó párszor letartóztatja már a line of scrimmage-en, de egy kevés pontos találkozón egy kiszabadulás is elég lesz a futónak, hogy megnyerje a meccset a hazaiaknak.

Buffalo Bills @ Detroit Lions

Nem irigyeljük Kyle Ortont, hogy a liga legjobb védelme ellen kell bemutatkoznia a Billsben, de volt már ő Bears irányító – még ha nem is tegnap – szóval tudja, mire számíthat egy NFC North csapat otthonában. A Bills reményei szerint majd C.J. Spiller és Fred Jackson kisegíti őt is, ahogy a bustgyanús E.J. Manuelt is a pályán tartották másfél szezonon keresztül. Persze kérdés, hogy ez mire lesz elég a Lions ellen, amelynek kiváló a futás elleni védekezése, és bár a csapatot sokan lebecsülik, de egészen ijesztő, hogy szinte nulla futójátékkal, és egy sérült Calvin Johnsonnal is magabiztosan menetelnek. Mondjuk, az biztos nem lesz segítségükre, hogy a redzone tight end, Joseph Fauria is kidőlt pár hétre bokasérüléssel. A játékos otthon kergette a szőnyegre pisilő kölyök huskeyját, amikor megcsúszott, és a bokája aláfordult. Nem, ez nem vicc. Nate Burleson tavalyi pizzás-autós kéztörése és Justin Tulloch sackünneplős térdszalag szakadása után folytatódik az idióta sérüléshullám a Motorvárosban. Ettől még persze nem hinnénk, hogy megbotlanának hazai pályán a Bills ellen, de egy balesetvédelmi oktatást tartanánk a játékosoknak az edzői stáb helyében.

joe_fauria_dog

Baltimore Ravens @ Indianapolis Colts

Nem tudjuk, kinek a teljesítményétől tátsuk nagyobbra a szánkat. Steve Smith egyébként sem gyenge karrierje legjobb szezonját zárhatja, ha így folytatja, Andrew Luck pedig minden idők egyik legbrutálisabb irányítóteljesítménye felé közeledik az első négy mérkőzés alapján. Szerencsére nem kell választanunk a két kiválóság között, mert egyszerre csak a kézfogásoknál lesznek a pályán, de így is folyamatosan kapkodni fogjuk a fejünket, miután mindkét csapat a támadófutballra esküdött fel ebben a szezonban. Ráadásul a sérülések is a sok pontos meccs mellett szólnak, ugyanis fontos láncszemek estek ki mindkét secondaryből. A Colts oldalán az eltiltott safety, LaRon Landry hagy majd űrt maga után, míg a Ravens esetében a hátsérüléssel bajlódó Lardarius Webb fog nagyon hiányozni. A Baltimore-ban még a vakoldali tackle, Eugene Monroe kiesése is gondot jelenthet, főleg, hogy valószínűleg egy draftolatlan újonc, James Hurst kezd majd a helyén. A Colts legutóbbi két meccsén összesen 7 sacket jegyzett, így Joe Flacco kapkodhatja a lábait rendesen. Talán éppen ezért, na meg a hazai pálya nyújtotta előny miatt érezzük egy kicsit esélyesebbnek most a Coltsot, de nem lepődnénk meg, ha a két gárda találkozna még a rájátszásban is ebben a szezonban.

Pittsburgh Steelers @ Jacksonville Jaguars

Ben Roethlisbergert Blake Bortles a fiatalkori önmagára emlékezteti, ami nem kis dicséret egy újonc QB-nak, hiszen Big Ben 2004-ben először az év támadó újonca lett, majd rögtön karrierje második évében Super Bowlt nyert csapatával. Elnézve a Jaguars védelmét, Bortlesnek utóbbira kevés az esélye, az év támadó újonca viszont még lehet belőle, főleg, ha olyan pontosan passzol, mint eddig. 70,5 százalékos passzpontosságával jelenleg ő a harmadik legprecízebb irányító a ligában, és teszi mindezt úgy, hogy a liga legrosszabb támadófala veszi körül. Ettől még persze a Steelers marad a találkozó esélyese, amely még választhat is, hogy Le’Veon Bellel és LeGarrette Blounttal a földön, vagy Antonio Brownnal és Heath Millerrel a levegőben kapja szét a Jacksonville ligaszinten tökutolsó védelmét. Szinte hihetetlen, de a hazaiak 38 pontot és 451 támadóyardot engednek átlagban az ellenfeleiknek mérkőzésenként, amivel messze verik a minden idők egyik legszörnyűbbjének kikiáltott 2013-as Dallas statisztikáit. Persze múlt héten is minden a Pittsburgh mellet szólt, mégis csúnyán megégtek, úgyhogy mi mondunk egy merészet, és arra tippelünk, hogy a Steelers zsinórban másodszor is kikap egy nyeretlen csapattól.

456285524

Tampa Bay Buccaneers @ New Orleans Saints

Amióta bevezették az NFL-ben a 12 csapatos rájátszást, mindössze 25 gárda tudott bejutni a playoffba 1-3-as mutatóról, igaz, éppen tavaly a Panthersnek és az Eaglesnek is sikerült ez a bravúr. Ezért nem mondunk még le sem a Saintsről, sem a Buccaneersről erre a szezonra, viszont aki most veszít, az szerintünk tényleg elkezdheti nézni a 2015-ös prospecteket. A hazai pálya előnye (ami a Superdome-ban a történelem előtti idők óta veretlen Szentek esetében valóban előny) természetesen a New Orleans mellett szól, de a Dallas ellen nyújtott teljesítménnyel szerintünk egy taliga aprómajomtól is kikapnának, szóval nem vehetik félvállról a Buccaneers elleni találkozót. Már csak azért sem, mert a Kalózok éppen múlt héten nyertek idegenben úgy, hogy már a FOX is lemondott róluk, és kiírta a Steelers győzelmét. Ha ez nem ad erőt ennek a tehetségek alapján többre érdemes csapatnak, akkor semmi. A térdsérülése után múlt héten visszatérő Doug Martin például simán nyomhat egy DeMarco Murrayt idéző mérkőzést, de Mike Glennonnak is lehetnek boldog percei a ligaszinten 28. New Orleans-i passzvédekezéssel szemben. Mi viszont valamiért még mindig hiszünk a Saints feltámadásában, na meg a hazai pálya előnyében, de ha most is kikapnak Brees-ék, megígérjük, hogy ez volt idén az utolsó alkalom.

Atlanta Falcons @ New York Giants

Vajon a Giants épít ki magának 3 meccses győzelmi sorozatot az Eagles elleni csoportrangadó előtt? Vagy a Falcons lesz képes újra visszatalálni a helyes útra, miután megégett Minnesotában? A forduló egyik legérdekesebb és leglátványosabb összecsapását várjuk ettől a két csapattól, hiszen az egyre kiegyenlítettebbnek tűnő NFC-ben akár a wildcardról is dönthet egy ilyen konferencián belüli győzelem. Rossz előjel viszont az Atlanta szurkolóinak, hogy a Falcons legutóbbi 10 idegenbeli találkozójából mindössze egyet tudott megnyerni, mint ahogy az is, hogy a támadófal sérülések okán gyakorlatilag teljesen eltűnt Matt Ryan körül. A Giants passrush ugyan még mindig nem idézi a Super Bowl-években megismert önmagát, de egy ilyen fal szétcincálására tökéletesen alkalmasak lehetnek. Ha a hazai támadók vannak fent a pályán, akkor Odell Beckham nevére hívnánk fel a figyelmet, hiszen az első körben draftolt elkapó várhatóan bemutatkozhat majd a profik között. A Vikings ellen látott Falconsból kiindulva a New York-iak futójának, Rashad Jenningsnek is egészen kiváló napja lesz, ami sok terhet levehet a múlt héten ugyan hibátlanul teljesítő, de még mindig elég bizonytalan Eli Manning válláról. Szerintünk a Falconson végigsöprő sérüléshullám és az idegenben mutatott gyenge forma végül a Giants javára dönti majd el a találkozót, de Julio Jones és Devin Hester alaposan megnehezíti majd a Washington ellen egekig magasztalt Giants secondary dolgát.

488838833

St. Louis Rams @ Philadelphia Eagles

Ha azt nézzük, hogy az eddigi három meccsén mindössze 1 sacket szerző Rams látogat a támadófal gondokkal küzdő Eagleshöz, akkor a Sasok akár szerencsésnek is mondhatnák magukat, de semmi sem garantálja, hogy a többre érdemes védőfal nem éppen most talál majd magára. A Philly viszont örülhet annak, hogy a jobb oldali tackle, Lane Johnson visszatért eltiltása után, így azt követően, hogy egy hete csak Jason Peters játszott eredeti helyén az offense falban, most már három játékos is bevethető a posztján a tavalyi egységből. Ez főleg LeSean McCoynak kedvezhet, aki idén borzalmasan gyengén teljesít. A Rams viszont 30. a ligában futás ellen és 155 yardot engednek a földön átlagban, úgyhogy ha most nem talál magára a tavalyi szezon legjobb futója, akkor nem tudjuk mikor. A Rams oldalán a csere cseréjére, Austin Davisre hívnánk fel a figyelmet, aki 75%-os passzpontosságával, és ígéretes játékával kijátszotta Shaun Hillt a kezdőből. Gyors, rövid rakétáival komoly gondot okozhat a Sasok sokat szabálytalankodó secondaryjének. Szerintünk még így is az Eagles a mérkőzés esélyese, de ez a találkozó sem lesz sétagalopp Chip Kellyéknek, ahogy idáig egyetlen meccs sem a szezonban.

Cleveland Browns @ Tennessee Titans

Idén először futhat ki a pályára esélyesként a Cleveland Browns csapata, amelynek illene győznie az egyre kilátástalanabb formát mutató Titans ellen, ha versenyben akar maradni az AFC Northban. A csapatba várhatóan visszatér Ben Tate, aki a Browns tájékoztatása szerint azonnal meg is kapja a kezdő futó szerepét, annak ellenére, hogy az eddigi helyettesek, Isaiah Crowell és Terrance West remekül teljesítettek távollétében. A Titans oldalán is sok szó esett a futókról a héten, ugyanis a csapat nem győzte hangsúlyozni, mennyire nagy szerepet szánnak majd rookie RB-jüknek, Bishop Sankeynek. Mi nem egészen értjük, hogy miért kell előre felhívni a figyelmet valakire, aki lehetne akár titkos fegyver is, de az tény, hogy az újonc 5,1 yardos futásonkénti átlaga nem rossz. A héten az is hivatalossá vált, hogy Sankey a visszatérő Jake Lockertől kapja majd a handoffokat, ugyanis a QB felépült kézsérüléséből, de elnézve az utolsó két mérkőzésének statisztikáit, nem tudjuk eldönteni, hogy ez most jó hír vagy rossz. Szerintünk a Browns behúzza a kötelezőt, ezzel tanúbizonyságot téve arról, hogy a csapat igenis jó irányba halad.

454042374

New York Jets @ San Diego Chargers

San Diegóban alighanem megijedtek Geno Smith múlt heti produkcióját látva. Na, nem azért, mert a másodéves Jets QB olyan jó teljesítményt nyújtott volna – éppen ellenkezőleg. Smith olyan reménytelenül gyengén szerepelt, hogy félő volt, Michael Vick veszi majd át karmesteri pálcát, és új lendületet ad az egyébként többre érdemes New Yorknak. Rex Ryan azonban ragaszkodik fiatal kegyeltjéhez, így várhatóan megint csak a defense-ben és a futójátékban bízhatnak a Nagy Almában. A Chargersnek viszont egyáltalán nem kell aggódnia a Jets kiváló futás elleni védekezése miatt, hiszen eddig sem futottak szinte semmit (31. helyen állnak a ligában, átlagban 69,5 yardot szereznek a földön meccsenként). Megtehetik, mert Philip Rivers ihletett formában játszik idén, akárcsak Eddie Royal: a WR legutóbbi két meccsén 4 TD elkapást jegyzett. Szerintünk nem kérdés, hogy a Chargers megnyeri ezt a meccset, inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy Geno Smith képes lesz-e végre valami értékelhetőt művelni a pályán, vagy már mérkőzés közben lecseréli őt a makacsága miatt rengeteget kritizált Rex Ryan.

Kansas City Chiefs @ San Francisco 49ers

Colin Kaepernicket a múlt héten négy alkalommal sackelte a passrush nélküli Eagles, ez pedig nem túl jó előjel, amikor a Justin Houstonnal és Tamba Halival felálló Chiefs érkezik a városba. A Főnökök brutálisan nagyot mészároltak a hétfő esti rangadón, és az ebből szerzett lelkesedés talán kompenzálja azt, hogy egy nappal kevesebb idejük volt felkészülni a nyugati parti fellépésre. Nagyon fog viszont hiányozni a védelemből a safety, Eric Berry, aki továbbra sem bevethető, bemutatkozhat viszont a profik között a villámléptű mindenes De’Anthony Thomas, aki RB, WR és returner poszton is bevethető. A 49ers oldalán többek között a tackle, Anthony Davis, és a tight end, Vernon Davis szereplése is kérdéses, de meglepődnénk, ha nem lennének ott a pályán vasárnap este. Azon a pályán, ahol a győzelemmel már nem, de a jó játékkal még mindig adós a hazai csapat. Szerintünk most sem nyújtanak majd hibátlan teljesítményt Jim Harbaugh fiai, de nagy nehezen behúzzák ezt a meccset is, így az 1-2-es kezdés után visszatérnek az NFC élmezőnyébe.

453316678

Cincinatti Bengals @ New England Patriots

Hosszú idő után tavaly a Denver ellen fordult elő először, hogy nem a New England Patriots volt egy mérkőzés esélyese a fogadóirodáknál. Nem kellett sokat várni, rögtön itt a második alkalom, ugyanis a még veretlen, pihenőhétről érkező Cincinnati jelenleg idegenben is 1 pontos favorit a szezont borzalmasan gyengén kezdő Hazafiak ellen. Mi, őszintén szólva, azon lepődtünk meg, hogy a hétfőn látott leolvadást követően a bukik csak egy ponttal tartják esélyesebbnek a brutális védelemmel és tetszetős futójátékkal bíró Bengalst. Pedig a Chiefs éppen ennek a két összetevőnek köszönhetően döngölte földbe a bostoniakat, akik hétfőn már nem csak támadó-, de védőoldalon is komolyan küszködtek. Ez azért nagyon rossz előjel a hazaiaknak, mert a sérültjelentések alapján a defense tovább gyengült a héten. Jamie Collins, Alfonso Dennard, Dominique Easley, Dont’a Hightower és Chandler Jones játéka is erősen kérdéses, nélkülük pedig még akkor is kevés esély nyílna a Patriotsnak a győzelemre, ha az offense esetleg feltámadna hamvaiból. Nem csoda tehát, hogy mi egyértelmű, akár fölényes Bengals sikerre számítunk a vasárnap esti rangadón, de a csoportriválisok gyengélkedése miatt a Patriots még így is kvartettje legnagyobb esélyese marad.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel