Detroit Lions @ Atlanta Falcons
Az idei második londoni mérkőzés különleges lesz abból a szempontból, hogy az NFL legjobb és legrosszabb védelme találkozik egymással. A Lions oldalán Calvin Johnson elutazott a csapattal, de játéka továbbra is kérdéses, mint ahogy az is, hogy detroiti oldalon tight end és futó poszton ki lesz bevethető a magyar idő szerint vasárnap kora délután kezdődő mérkőzésen. A hétközi sérültlistán ugyanis Brandon Pettigrew, Joseph Fauria, Eric Ebron, Theo Riddick és Reggie Bush is feltűnt. Utóbbit leszámítva egyébként várhatóan mindenki ott lesz a pályán a Wembleyben, csak az a kérdés, a különböző sérüléseik miatt mennyire lesznek limitálva. A Falcons oldalán sem túl rózsás a helyzet, hiszen minden héten azt gondoljuk, hogy a támadófal már nem lehet kétségbe ejtőbb állapotban, de a Sólymok rendre ránkcáfolnak. Múlt héten például a center, Peter Konz esett ki az egyébként sem acélos egységből, ami a Lions sackrekorder védőfala ellen nem túl jó előjel. Ezek után aligha meglepő, hogy mi nagyon sima Lions győzelmet várunk. Kívánjuk, hogy ne így legyen, de attól félünk, hogy igazi vasárnap délutáni, Forma-1-en elszundítós unalomba fordul a mérkőzés már az első félidő végére.
Seattle Seahawks @ Carolina Panthers
Amikor tavaly a nyitófordulóban, ugyanebben a leosztásban találkozott egymással a két csapat, a 7-12-es vendégsikert követően kevesen gondolták volna, hogy az NFC első két kiemeltje csapott össze Charlotte-ban. Azóta eltelt alig több mint egy év, a Seattle közben bajnok lett, a Panthers meg a 2013-as idény legjobb védőegységével dicsekedhetett, és mégis ugyanott tartunk, mint tavaly: vagyis nehezen hisszük el, hogy az NFC első két kiemeltjét látjuk. A bajnok gyengélkedése eleget volt téma az utóbbi időben, egyszerűen hiányzik belőlük az az átütő erő, ami tavaly olyan messzire repítette őket, míg a Panthers oldalán a tavaly oly sokat méltatott védelem mondta be az unalmast. A Carolina átlagban 30 pontot nyel meccsenként, amit még a Denver támadósora is csak nehezen tudna ellensúlyozni. Nemhogy egy olyan offense, amelynél Cam Newton megiramodásait leszámítva egyszerűen megszűnt a futójáték (27. a ligában), a légitámadások pedig nullára redukálhatók a tight end, Greg Olsen és az újonc WR, Kelvin Benjamin leradírozásával. Ha az utóbbi hetekben sokat kritizált Richard Shermant valamelyikükre ráállítja a Seattle, a munka fele már el is van végezve, így csak az a kérdés, ki szerez majd pontokat a vendégeknél. Az utóbbi hetekben ugyanis Russell Wilson rendre egyedül maradt ezzel a feladattal, és most még súlyosbítja a helyzetet, hogy Derrick Coleman, a kiváló fullback lábtöréssel kidőlt Marshawn Lynch elől. A Seattle így most kénytelen lesz a cserefutót, Robert Turbint bevetni blokkolóként, aminél már hallottunk jobb vésztervet életünkben. Meglepetésre kevés pontos meccsre számítunk egyáltalán nem magabiztos Seattle sikerrel, de arra mindenképpen jó lesz a mérkőzés, hogy a bajnok egy kicsit összekapja magát.

Baltimore Ravens @ Cincinnati Bengals
Miután a legutóbbi Baltimore ellen megvívott mérkőzések főszereplője egyértelműen A.J. Green volt, csak remélni merjük, hogy az elkapó végre felépül lábsérüléséből, és vállalni tudja a játékot. A Bengals ugyanis Green hiányában egyre kétségbe ejtőbb formát mutat. Már a hazai sok pontos döntetlen is távol állt a csapat profiljától, a Colts ellen elszenvedett shut out viszont egyenesen sokkoló egy olyan gárdától, amely az elmúlt három szezont a playoffban töltötte, és most is oda vágyik. Ráadásul a Bengalsnak nem csak a támadók hirtelen jött impotenciája, de a tavalyi tackle-gyáros, Vontaze Burfict teljesítménye miatt is fájhat a feje, a linebacker ugyanis kezdi beváltani azokat a red flageket, amiket a draft előtt ráaggattak. Ha éppen nem sérül bele egy szabálytalan szerelésbe, akkor sportszerűtlen magatartása miatt hozza nehéz helyzetbe csapatát, ez pedig megengedhetetlen magatartás a védelem vezérétől. A Ravens oldalán viszont minden szép és jó, főleg mióta a fiatalabbik Smith, Torrey is észlelte, hogy elkezdődött a szezon. A baltimore-i elkapó ugyan még mindig adós a yardokkal (7 meccsen összesen 308 van neki), de legutóbbi két találkozóján 3 TD-t szerzett, így mondhatjuk, hogy jó formában várja a szezon talán legfontosabb meccsét. Azt a meccset, amely szerintünk idejekorán el is döntheti az AFC North sorsát, amennyiben a Hollók húzzák be. Márpedig szerintünk Flaccóék nem hibáznak, így a Bengals komoly bajba sodorja magát, a Ravens pedig kissé nyugodtabban készülhet majd a következő heti, Steelers elleni vasárnap esti rangadóra.
Miami Dolphins @ Jacksonville Jaguars
Floridai rangadó az AFC-ben, amely ezúttal tényleg rangadó lehet, ha a Jacksonville futójátékának és védelmének feltámadása nem csak múló álom volt. A Jaguárok ismét megkezdték a tavaly is látott fokozatos erősödést: a Steelers ellen már közel voltak, a Titans ellen elszerencsétlenkedték, a Browns ellen pedig meg is lett az első győzelem, így biztosan jót tenne a csapat önbizalmának, ha ez az építkezés egy Dolphins elleni sikerrel folytatódna. Erre szerintünk még annak ellenére is megvan az esély, hogy a csapat tackle-gyárosa, Paul Posluszny mellizom szakadással egész szezonra kidőlt, ugyanis a Jacksonville-i védőfal változatlanul emberfeletti munkát végez. Talán sokakat meglep, de a 22 sackkel a hazaiaké a harmadik legjobb zsákolási mutató a ligában, ami a legutóbbi héten, a Bears ellen négyszer is földbe állított Ryan Tannehillnek biztosan nem jó hír. Az viszont igen, hogy a passzjáték továbbra is működik Miamiban, ahol Mike Wallace idén végre befogta a száját, és hat meccsen eddig 5 TD-t szerzett. Az elkapónak most is nagy napja lehet, hiszen a Jacksonville passzvédekezése mindössze 29. a ligában, de azt is hozzá kell tenni ehhez a statisztikához, hogy az utóbbi három hétben erősen feljavult ebben a mutatóban is a hazai csapat. Mi kisebb meglepetésre szoros mérkőzésre számítunk, és bár hiszünk abban, hogy a Jags elkapta a fonalat, most mégis inkább a vendégekre tennénk.

St. Louis Rams @ Kansas City Chiefs
Az előző forduló két meglepetésgyőztese találkozik egymással a Missouri állami rangadón. Bizony, kevesen tudják, de Kansas City nem Kansas államban van, hanem mindössze 4 órányi autóútra St. Louis-tól Missouriban, így garantálható a kiváló hangulat az egyébként is hangos Arrowheadben. Az előjelek alapján ráadásul nem csak ezért lesz érdekes ez a találkozó, hanem azért is, mert egy hosszú sorozat biztosan megszakad vasárnap este. A Rams ugyanis 5 mérkőzés óta nyeretlen a Chiefs ellen, ráadásul átlagban 37,8 pontot nyelt be ezeken a találkozókon, Andy Reid viszont karrierje során négyszer találkozott már Jeff Fisherrel, de még sosem tudta legyőzni. Kíváncsian várjuk, hogy melyik csapat tudja megszakítani saját átkát, mint ahogy arra is, hogy a Rams védőfala valóban magára talált a Seahawks ellen, vagy csak kérészéletű volt az a nyomás, amit akkor Russell Wilsonra kifejtettek. Szerintünk a Kosok szurkolóik legnagyobb bánatára nem tudják állandósítani jó formájukat a line of scrimmage-en, így a Rams ellen már csak múltja okán is otthonosan mozgó Alex Smith győzelemre vezeti a hazaiakat.
Buffalo Bills @ New York Jets
Percy Harvin egy AFC East rangadón mutatkozhat be a Jetsnél, akiknek idén 1-6-os mutatóval már csak két céljuk lehet: valahogy ismét megmenteni Rex Ryan állását, és ezzel együtt minél több riválisnak elrontani a szezonját. A múlt heti hősies győzelmével továbbra is a Patriots nyomában loholó Bills idényét például alaposan haza lehetne vágni egy váratlan sikerrel, főleg, miután a vendégek C.J. Spiller és Fred Jackson sérülését követően komoly gondba kerültek futó poszton. Bár a két buffalói helyettes, Anthony Dixon és Bryce Brown nem számít tapasztalatlan játékosnak a ligában, azért az nem lehet véletlen, hogy sérülések nélkül korábbi csapataiknál sem jutottak feljebb soha a cserefutó szerepkörnél. Ráadásul a Jets ligaszinten 8. futás elleni védekezésével szemben a tapasztaltabb RB-k is megszenvedtek már idén, így várhatóan ismét Kyle Ortonon és Sammy Watkinson lesz a sor, hogy elvégezzék a munka dandárját. A Jets oldalán továbbra is Geno Smith lesz a kezdő irányító, aki a Pats ellen idei első vállalható teljesítményével talán megerősítette pozícióját, az viszont nagy kérdés, hogy mennyi időbe telik neki, amíg megtalálja a közös hangot az új játékszerrel, Percy Harvinnal. Mi nem lepődnénk meg, ha első meccsén csak beszoktató jellegű rövid passzok, na meg a visszahordások jutnának a frissen érkezett elkapónak, és inkább a két Chris, Ivory és Johnson nevével fémjelzett futójáték dominálna a mérkőzésen. Mi meglepetésre Jets győzelmet várunk ettől a találkozótól, mert Rex Ryan elég jól áll a Bölények ellen (7-3), és szerintünk most is meg tudja valamivel lepni a Bölényeket.
Minnesota Vikings @ Tampa Bay Buccaneers
Kiesési rangadó az NFC-ben. Az Atlanta elleni győzelme óta csak szenvedő Vikings a bye weekről visszatérő Buccaneers otthonába látogat, hogy egymás között döntések el, ki draftolhat majd hamarabb tavasszal. A támadófoci szerelmeseinek semmiképpen nem ajánljuk ezt a találkozót, mert a liga 29. (Vikes) és 30. (Bucs) offense-ze találkozik, amelyeket az elmúlt hetek tapasztalatai alapján még akkor sem érdemes nézni, ha egymás szintén várakozáson alul teljesítő védelmei ellen esetleg képesek lesznek mutatni valamit. A hazaiaknál egyébként várhatóan még mindig Mike Glennon kezd, aki ugyan többet mutatott eddig, mint Josh McCown, de a veterán szezonrajtjára visszatekintve ez egyáltalán nem számít dicséretnek. Nem csoda, hogy Lovie Smith, a Tampa Bay vezetőedzője eddig nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy kivel számol az idény hátralevő részében, pedig miután a héten McCown is edzésbe állt kézsérülését követően, ez egyre sürgetőbb lenne. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, Glennonnak ennél nagyobb esélye nem lesz arra, hogy a kezdőben tartsa magát, mint ahogy a túloldalon Teddy Bridgewaternek sem, hogy bebizonyítsa, képes működtetni a minnesotai passzjátékot. Az elsőkörös újonc múlt héten átszakított egy lélektani gátat azzal, hogy megdobta első TD-passzát, most pedig a liga egyik legrosszabb védelme ellen további önbizalmat gyűjthet. Szerintünk azonban a pihenőhétről érkező Buccanneers védelme váratlanul összekapja magát, és a Tampa idén először nyerni tud hazai közönség előtt.

Houston Texans @ Tennessee Titans
Kinek marad minimális esélye a Colts utolérésére vagy a wild cardra az AFC South-ban? Ez itt a kérdés, na meg az, hogy a Texans mikor húzza meg azt a tökös lépést, amit Ken Whisenhunt már megtett. A Titans vezetőedzője ugyanis váratlanul megelégelte Jake Locker sérüléseit és Charlie Whitehurst alibizését, és úgy döntött bedobja a hatodik körös újoncot, Zach Mettenbergert a mélyvízbe. J.J. Watt ellen pályára lépni tényleg a mélyvíz, így nem csoda, hogy houstoni oldalon is valami hasonlót követelnek. A Texans szurkolóknak ugyanis elegük lett Ryan Fitzpatrickból, és Ryan Mallettet akarják látni, aki ugyan semmit nem tud felmutatni azon kívül, hogy hosszú évekig Tom Brady cseréje volt, de sokak szerint így is jobb megoldás, mint a szakállas harvardi. Mi nem tartjuk kizártnak, hogy Mallett akár már ezen a mérkőzésen bemutatkozzon, ha Fitzpatrickot esetleg sikerül zavarba hoznia a Titans hét meccsen 19 sacket gyűjtő védelmének. Futás ellen viszont gondban lehetnek a hazaiak, ha Arian Foster és Alfred Blue begyújtják a rakétákat. Márpedig szerintünk a két running back vasárnap alaposan odapörköl az LP Field gyepének, így a Texans nyer, és ha kevés eséllyel is, de versenyben marad a rájátszásért vívott harcban.
Oakland Raiders @ Cleveland Browns
Vajon a Barnák hazai pályán is képesek lesznek győzelemhez segíteni egy eddig nyeretlen, újonc irányítóval felálló csapatot, vagy a múlt heti csak egyszeri akció volt Jacksonville-ben? Szerintünk egyáltalán nem kizárt, hogy a Raiders megszerzi első sikerét, ugyanis a Cleveland teljesen megrogyott a center, Alex Mack kidőlésével. Az eddig jól üzemelő futás meghalt, ez pedig nem kedvez Brian Hoyernek, na meg a futás ellen továbbra is katasztrofálisan teljesítő védelemnek sem, amely az impotens támadójáték miatt alig tud pihenni. Nem csoda, hogy szerintünk Darren McFaddennek és Maurice Jones-Drewnak is nagy napja lehet vasárnap, hiszen múlt héten a liga leggyengébben futó csapata pakolt fel több mint 185 yardot ellenük a táblára. Már csak arra kell figyelnie a Raiders-nek, hogy az újonc Derek Carr, ne kezdjen el hősködni, mint múlt héten Blake Bortles, hanem hagyja most a földi egységre a piszkos munkát és inkább vigyázzon a labdára. Ha ezt megteszi, szerintünk az Oakland véget vet 12 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatának.

Indianapolis Colts @ Pittsburgh Steelers
Isten látja lelkünket, nagyon gondolkodunk, hogy a Steelers, amely idén már Mike Glennonból és Brian Hoyerből is képes volt hőst csinálni, vajon miben reménykedhet Andrew Luckkal szemben, de semmi sem jut az eszünkbe. Talán abban, hogy Reggie Wayne könyöksérülés miatt nem tudja vállalni a játékot, de miután T.Y. Hilton mindent megcsinál helyette a pályán, a vörös zónában pedig Dwayne Allen és Ahmad Bradshaw befejezi az akciókat, ezzel az információval sem tudunk lelket önteni a hazaiak szurkolóiba. Főleg, hogy az utóbbi hetekben a Colts defense is magára talált, a Bengals ellen pedig már úgy játszott, hogy azt a brutális védelmeiről ismert Kohászok is megkönnyezték volna. Big Benék így már csak abban bízhatnak, hogy a Colts ellen 60 percen keresztül képesek lesznek azt a hihetetlen játékot állandósítani, amit a Texans elleni első félidő utolsó 3 percében műveltek. Mivel Trent Richardsonnak és Ahmad Bradshawnak is vannak problémái a labdatartással, egyáltalán nem kizárt, hogy a Steelers védelme egy-egy turnoverrel esetleg képes lesz a Houstonhoz hasonlóan az Indy-t is sokkolni, ha pedig ebből erőt tudnak meríteni, akár még szorossá is tehetik a mérkőzést. Szerintünk azonban a zsinórban öt győzelmet arató Colts könnyedén bezsebeli hatodik sikerét is, a Steelers pedig folytatja a hullámvasutazást és továbbra is felváltva gyűjti a W és az L betűket.
Green Bay Packers @ New Orleans Saints
A szezon előtt alighanem mind a tíz ujjunkat megnyaltuk, amikor megláttuk ezt a vasárnap esti rangadót, most azonban nem csodálnánk, ha az óraátállítás miatti korai kezdés sem tudná rávenni a semleges szurkolókat az ébren maradásra. A Saints ugyanis hiába tűnt úgy 3 negyeden keresztül a Lions ellen, mint akinek jót tett a bye week, végül ugyanúgy elszerencsétlenkedték azt a meccset is, mint a korábbiakat. Ezzel szemben a Packers éppen a Saints csoportjának legnagyobb esélyesét, a Pantherst alázta porba hazai pályán. Csakhogy az hazai pályán volt, idegenben pedig egyáltalán nem olyan határozott az Aaron Rodgers vezette Green Bay. Eddigi négy idegenbeli meccsükből ugyanis kettőt elveszítettek, egyet pedig csak kínkeservesen, az utolsó másodpercben fordítva tudtak megnyerni a Dolphins ellen. Mike McCarthy fiai egyetlen sima Lambeau Fieldtől távol aratott sikerüket is a Soldier Fielden ünnepelhették, ahová – a Sajfejűek legnagyobb örömére – idén nyerni és röhögni járnak az ellenfelek. A Saints viszont hazai pályán egyelőre veretlen a szezonban, és így már zsinórban tíz meccse érinthetetlenek a Superdome-ban. Mi pedig egyáltalán nem bánnánk, ha a Saints hazai pályája kiegyenlítené az erőviszonyokat, mert a csapatok eddig háromszor találkoztak egymással úgy, hogy Drew Brees és Aaron Rodgers irányított, a két legendás QB pedig összesen több mint 2000 yardot és 19 TD-t passzolt ezen a három találkozón. Ez barátok közt is több mint 330 yard és 3 TD átlagban, fejenként. Egy ilyen pontgazdag ütközetet most is elfogadnánk, szerintünk azonban nem lesz kiegyenlített a meccs, mert a liga legjobb turnover mutatójával bíró Packers bedarálja a Szenteket, akik így utolsó mentsvárukat, a Superdome sérthetetlenségét is elveszítik.

