Némi meglepetésre a Buccaneers kirúgta Lovie Smith-t.

2012. január 2-án egy 4-12-es szezont követően a Tampa Bay kirúgta Raheem Morrist, aki három évig volt a csapat vezetőedzője. Őt követte Greg Schiano, aki két, házon belüli feszültségektől sem mentes évet követően 2013. december 30-án kapott útilaput a talpára. Ezután érkezett a csapathoz Lovie Smith, akinek szintén két év után most megköszönték a munkáját. Ez tehát azt jelenti, hogy tulajdonképpen öt szezon alatt három vezetőedzőt fogyasztott el a gárda, sőt ha naptári évben nézzük a kirúgások időpontját, akkor alig több mint négy esztendő alatt repültek hárman is a HC-posztról.

lavonte-david-twitter-lovie-smith-fired.jpg

Az együttes közben 2011-től 2015-ig egyetlen pozitív szezont sem hozott össze, a legjobb mérleg egy 7-9 volt Schiano első évében. A Buccaneers mind az öt idényben az NFC South utolsó helyén végzett, összesített mérlege pedig 23-57 lett. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy katasztrofális volt tehát az elmúlt öt szezon, se stabil edzői háttér, se eredmények, se fejlődés nem nagyon látszott.

Ebben a tekintetben tehát Lovie Smith sem lógott ki a sorból pozitív irányba, mégis azt gondoltuk, hogy több idő jut majd neki. Egy 2-14-es év után ugyanis 1/1-en választhatott a gárda, így érkezett Jameis Winston, aki bíztató évet produkált újoncként, és 6-10-es mutatóig vezette a Tampát. A sorsolás tekintetében mondjuk nem volt különösebben nehéz dolga, hiszen csoporton belül a Falcons és a Saints sem remekelt, illetve a liga két leggyengébb csoportjával, az AFC South-szal (Texans, Colts, Jaguars, Titans), valamint az NFC Easttel (Redskins, Eagles, Giants, Cowboys) kellett megküzdenie a Buccaneers-nek. Ezen kívül még a Rams és a Bears volt a fennmaradó két csapat, szóval egyedül a Panthers volt ebben a szezonban igazán erősnek nevezhető ellenfél.

Bőven meg lehet tehát indokolni ezt a menesztést, mégis meglepő a döntés, elsősorban az újonc QB fényében. Az állandóság önmagában fontos lenne egy franchise életében, főleg igaz ez egy olyan irányítónál, aki még csak egy évet húzott le a ligában. Mire Winston éppen kezdte volna megszokni a dolgokat, már repül is a vezetőedző, mindent felforgatva ezzel.

Igazából Smith kirúgását egy dologgal tudnánk magyarázni, ha Dirk Koetter lenne az új HC. Koetter ugyanis a csapat támadókoordinátora volt idén, Winstonból jó dolgokat hozott elő, és mivel házon belül kerülne kinevezésre, valamilyen formában mégis állandóságot jelentene. A szakember ráadásul a Falcons OC posztját hagyta ott, hogy Tampába jöjjön, Matt Ryan teljesítménye pedig talán ennek is köszönhetően alaposan visszaesett erre az évre.

Koetter az amerikai sajtó szerint is a jelöltek között van, mellette pedig az első pletykák Josh McDanielst, valamint Chip Kellyt emlegetik. Mondanunk sem kell, mind a három ember offense edző, szemben az elküldött Smith-szel, aki a védelemhez értett.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel