Az edzőkeringő a holtszezon egyik legérdekesebb része lehetne, csakhogy általában azok a csapatok keresnek maguknak új trénert, akik nem jutottak be a rájátszásba, így az új HC-k interjúztatása és kiválasztása már a playoff ideje alatt lezajlik. Mivel ilyenkor már mindenki Super Bowl lázban ég, gyakorlatilag már csak a végeredmény jut el hozzánk: ezt kirúgták, ezt kinevezték, pedig van néhány koordinátor és segédedző, aki ennél jóval több figyelmet érdemelne. Az NFL.com szakírója, Conor Orr ezek közül gyűjtött össze ötöt.
Rob Ryan, Védőkoordinátor, New Orleans Saints
Rob Ryan két gyűrűt nyert a Patriots linebacker edzőjeként, azonban inkább a Raiders, a Browns, a Cowboys és a Saints DC-jeként ismerjük. Átütő sikert éppen legutóbbi állomáshelyén, New Orleans-ban ért el, ahol tavaly a liga legrosszabb védelméből faragott elit egységet úgy, hogy alig változtatott a csapat összetételén. Idén aztán nem úgy kezdődött az év, ahogy azt Ryan és a Szentek elképzelték, de az utóbbi hetekben ismét kezd összeállni a csapat, ez pedig megint csak megerősítheti a trénerre vadászó GM-eket és tulajdonosokat abban, hogy New Orleans-ban bizony edzői munka folyik. Rex Ryan ikertestvérét egyébként a hozzá közelállók még bátyjánál is jobb motivátornak tartják, aki képes lehet kiforgatni a sarkából egy franchise-t, és eléri, hogy a játékosai tűzbe menjenek érte. Az NFL.com szerint Ryan a Raiders, a Falcons és Rams csapatánál lehet jelölt. Mi ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy szerintünk nem menne el a Saints ősi riválisának számító Atlantához, ellenben nagyon vicces lenne, ha ő váltaná saját ikertestvérét New Yorkban...
Todd Bowles, Védőkoordinátor, Arizona Cardinals
Bowles vonzó lehet a tulajdonosok számára, ugyanis Miamiból segédedzői és megbízott főedzői tapasztalata is van. Emellett a játékosoknál is jó ponttal indul, ugyanis fiatalon draftolatlan szabadügynökként 7 évig játszott is a ligában. Bowles korábban a Browns-nál és az Eagles-nél is dolgozott a Dolphins mellett, számítását azonban Arizonában találta meg, ahol a számtalan sérült ellenére már két éve övé az egyik legjobb védelem a ligában. A maga 50 évével fiatal edzőnek számít, így akár hosszú távon is megoldást jelenthet egy olyan csapatnak, amely megbízik benne. A cikk írója, Conor Orr szerint esélyes lehet Miamiban, Buffaloban, Cincinattiben és New Yorkban. Mi nem értjük, hogy a Dolphins és a Bills miért cserélne edzőt, amikor előbbi a tavalyi Incognito-ügy után is megtartotta trénerét, utóbbi pedig végre elindult felfelé, de a Jets-ben mi is el tudnánk képzelni, főleg, hogy egy egész jó kis védőállományt vehetne ott át.
Hue Jackson, Támadókoordinátor, Cincinatti Bengals
Jackson neve ismerős lehet a Raiders fanoknak, hiszen volt már vezetőedző Oaklandben, mégpedig az utóbbi évek legjobbja a Fosztogatóknál. 7-4-es kezdés után ugyan végül 8-8-cal lemaradt a csapat a playoffról, de a Raiders támadósora a hatodik legtöbb pontot termelte az AFC-ben, és ez az idény volt az egyetlen, amikor Darren McFaddennek valami hasznát tudta venni a csapat. Jacksonnak hatalmas tapasztalata van, dolgozott már a Raiders mellett a Falconsnál, a Redskinsnél, illetve a Ravens-nél, és általában azért hagyta el csapatait, mert jobb pozíciót kínáltak neki. Az NFL.com külön kiemeli, hogy a tavalyi Hard Knocks-ban megmutatta, milyen fantasztikus mentor, ezért olyan csapattal akarják háziasítani, ahol esetleg egy fiatal irányítót kellene gardíroznia. Conor Orr szerint a Jets és a Rams is ilyen, valamint megemlítik a Dolphinst is, Ryan Tannehill miatt. Véleményünk szerint utóbbinál Tannehill remek kezekben van Billy Lazor alatt, de a másik két helyre valóban el tudjuk képzelni.
Adam Gase, Támadókoordinátor, Denver Broncos
Peyton Manning „asszisztensei” nagyon népszerűek a ligában: Jim Caldwell jelenleg a Lions vezetőedzője, míg Mike McCoy a Chargers-t igazgatja. Adam Gase lehet a következő, aki mindössze 36 évesen az NFL egyik legfiatalabb edzőtehetsége. Vicces lehet úgy trénerkedni, hogy az irányítód idősebb nálad, de Gase nem ajándékba kapta az OC pozíciót Coloradóban. 2009-ben kezdett a csapatnál, mint az elkapók edzője, és folyamatosan mászott fel a létrán. Manning érkezése persze nagyot lendített a karrierjén, de előbb-utóbb úgyis odakerült volna a tűz közelébe. Conor Orr megemlíti azt is, hogy egészen speciális karakter kell ahhoz, hogy valaki elviselje Manning fanatizmusát, így szerintük Gase maximálisan megérdemli, hogy valahol vezetőedzőként számoljanak vele. Szerintünk ilyen fiatalon biztosan nem fog rá még lecsapni senki, de a liga honlapja szerint a Raiders, a Browns, a Titans és a Redskins is jól tenné, ha rácsörögne egy állásajánlattal.
Darrell Bevell, Támadókoordinátor, Seattle Seahawks
Bevell sem számít túl idősnek a maga 44 évével a szakmában, a tapasztalata alapján viszont érthetetlen, hogy eddig miért nem csapott le rá valaki. Annak idején még Brett Favre irányítóedzőjeként kezdett Green Bayben, ami már önmagában nem rossz ajánlólevél, majd a Vikings támadókoordinátora volt akkor, amikor még ment a liláknak. Múltja alapján látható, hogy egy passzorientált és egy futásorinetált csapattal sem esett kétségbe, és ezt Seattle-ben is bizonyítja, ahol 2011 óta dolgozik. Ráadásul Russell Wilson kiválasztásában is hatalmas szerepe volt, a tavalyi Super Bowl győzelem pedig ékes bizonyítéka annak, hogy jól döntött, amikor lecsapott a saját egyetemén kifigyelt irányítóra. Idén azonban már nem megy úgy a támadás a Seahawks-nak, ahogy azt megszoktuk, így talán elérkezett az idő a váltásra. Conor Orr St. Louisban, New Yorkban, Miamiban vagy Carolinában látja az új állomáshelyét, mi pedig az utóbbi kettőt leszámítva egyet is értünk az említett városokkal.
A cikk említés szintjén még a további edzőket tartja esélyesnek arra, hogy jövőre esetleg csapatot vezessenek: Kyle Shanahan, támadókoordinátor, Cleveland Browns; Joe Lombardi, támadókoordinátor, Detroit Lions; Frank Reich, támadókoordinátor, San Diego Chargers; Josh McDaniels, támadókoordinátor, New England Patriots; Bob Sutton, védőkoordinátor, Kansas City Chiefs.

