Miután a Colts kisebb meglepetésre kikapott a hétfő esti rangadón a Chargerstől, Jim Irsay, az Indianapolis tulajdonosa azonnal elkezdett hangolni Peyton Manning visszatérésére. Vasárnap éjjel ugyanis a Denver Broncos látogat majd a Lucas Oil Stadiumba, ahol bizonyára felállva tapsoló közönség fogadja majd a visszatérő legendát. Jim Irsay azonban nem csinált emocionális kérdést Manning látogatásából, helyette inkább egészen döbbenetes nyilatkozattal hergelte a franchise történetének legsikeresebb irányítóját.
A tulajdonos elmondta, szemléletet váltott a csapata, és most már nem az egyéni rekordok halmozására fognak utazni, mint a Manning-érában, hanem gyűrűket gyűjtenek majd Andrew Luckkal. „Kicsit változtattunk a modellünkön, mert többet akarunk egynél ezekből. Tom Bradynek sosem voltak konzisztens számai, de három ilyenje is van. Pittsburghnek kettő van, New Yorknak kettő van, Baltimorenak kettő van, nekünk meg csak egy. Ez azért elég frusztráló. Tizenegyszer bejutsz a rájátszásba, és hétszer kiesel rögtön az első körben. Szeretheted Peyton Manning Csillagok Háborúja-szerű számait, vagy Marvin Harrisonét, vagy Reggie Wayne-ét, de amit igazán szeretsz, az ez.” – nyilatkozta a tulajdonos, majd sokadszor is a gyűrűjére mutatott.
Jim Irsay szavai azért is durvák, mert rengeteget köszönhet Peyton Manningnek. 1997-ben az NFL legfiatalabb tulajdonosaként került abba a székbe, ahol ma is ül, és első két évében a Colts 3-13-as mutatóival pofozógépnek számított a ligában. Az 1998-ban draftolt Manning már bemutatkozó idényében számos újonc rekordot megdöntött, de a mérkőzésenként átlagban 27 pontot engedő védelemmel nem tudott robbantani. A következő szezonban viszont már 13-3-mal jutottak rájátszásba, és azt követően csak egy olyan év volt, amikor az Indy nem volt ott a playoffban. Mint ismeretes, a Manning érában a Csikók három AFC döntőt játszhattak, kétszer bejutottak a Super Bowlba, egyszer pedig győzni is tudtak. Jim Irsay most erre a gyűrűre mutogatva támadta hátba azt, aki nélkül talán már el is adta volna a franchise, amely az 1984-es viharos Baltimore-i költözést követően mindössze három rájátszás-részvételt, és 88-134-as alapszakasz mérleget tudott összehozni Manning érkezéséig.

