A Patriots a győzelemért támadhatott, egy passzra volt még idő, Brady bedobta a labdát a Panthers célterületére…

A 11. hét hétfő esti rangadóját a Panthers kezdte, de rögtön puntolni kényszerült a csapat. A Patriots oldalán nagy visszatérőt köszönhettünk a védelemben, hiszen Aqib Talib több hetes kihagyás után lépett pályára ismét, és kis híján le is kapott a levegőből egy interceptiont. A New England támadósora is egy régóta sérült játékost üdvözölhetett újra egészségesen. A running back, Shane Vereen egy elkapással meg is szerezte csapata és egyben a meccs első first downját. A vendégek sem jutottak azonban sokáig, hiszen Greg Hardy sackjének köszönhetően puntolt a Patriots is.

Az első parázs jelenetekre sem kellett sokat várni. A Carolina támadása során a wide receiver, Steve Smith könnyedén lehagyta az őt fogó cornerbacket, a korábban már említett Talibot. Smith 42 yardos elkapása a félpályán túlra repítette a hazai gárdát. A receiver ezután újabb first downt érő elkapást mutatott be, ami után Talib befogta a lábát és nem is akarta elengedni. Ebből aztán kisebb balhé kerekedett, ami végül 15 yardos büntetést ért a Pats számára. A drive végén Cam Newton egy touchdown átadással büntetett, amit kilenc yardról Brandon LaFellnek osztott ki. (0-7)

Az ellentámadásból jól haladt előre a New England. Egymás után jöttek a jó passzok, futások, sőt a büntetések is nekik kedveztek. Aztán a red zoneban egy hiba is elég volt ahhoz, hogy mindez semmivé váljon. Egy futójáték során Stevan Ridley kezéből verték ki a labdát, a fumble-t pedig a Panthers szedte össze. Ráadásul ezzel nem csak a Patriots pontszerzését akadályozta meg a csapat, hanem újabb egységeket pakolt föl a táblára a labdaszerzés utáni drive-ból. Graham Gano 43 yardos mezőnygóljával növelte előnyét a hazai alakulat. (0-10)

A nagyszünetre azonban nem ment szerzett pont nélkül a Tom Brady vezette együttes, hiszen a második negyed végéhez közeledve Stephen Gostkowski révén egy field goalt a Patriots is értékesített, más említésre érdemes pedig már nem történt ebben a játékrészben. (3-10)

A harmadik negyed első támadássorozatából aztán az egyenlítés is megszületett. Egy nyolc játékból álló 80 yardos drive végén Rob Gronkowski kapott el kilenc yardos touchdownt, az extra pont után pedig máris 10-10 volt az állás. A Carolina szurkolók azonban nem csak emiatt szomorkodtak, hanem a defensive end, Charles Johnson sérülése miatt is, akit kis kocsin vittek le a pályáról (igaz később vissza tudott térni).

A Párducok nem szerették volna sokáig ebben a megnyugtató állapotban tartani az ellenfelet, így válaszképpen egy remek támadást vezettek, melynek kulcsa Cam Newton szabadulása volt. Az irányítót már majdnem sackelték a védők, de Newton átszlalomozott mindenki között és megszerezte a first downt. „Légvonalban” nézve a QB 14 yardot tett meg, de a menekülés közben bemutatott kacskaringózással tulajdonképpen 75,8 yardot futott mielőtt földre vitték. Az életben tartott drive végén a quarterback még egy TD passzt is kiosztott, méghozzá Greg Olsen részére. (10-17)

A Patriots viszont nem tört meg, végigrobogott a pályán és a negyedik negyed elején Stevan Ridley egy yardos futásával ismét kiegyenlítődött az állás. (17-17) Az ellentámadásnak tulajdonképpen Rob Ninkovich sackje vetett véget, majd a punt után a New England az ellenfél 39 yardos vonaláról jöhetett. A Panthers védelme azonban jól állta a sarat, így csak egy 26 yardos mezőnygólra futotta a vendég csapatnak. (20-17)

Először került át a vezetés a Hazafiakhoz, az órán pedig alig több mint öt perc volt. A Carolina rendkívül okos drive-ot vezetett. Egymás után jöttek a first downok, amihez bravúros játékok és egy büntetés is kellett. Egyetlen perc maradt csupán az órán, amikor Ted Ginn egy 25 yardos touchdown elkapással visszavette a vezetést a hazai gárdának. (20-24)

A New England megkezdte az utolsó rohamot, de három kísérletből semmit nem sikerült előre haladni. Remek nyomás érkezett a Párducok védelmétől, de Brady negyedik próbálkozásra megtalálta Gronkowskit, így tovább élt a remény. Amendola elkapása újabb first downt ért, majd kis híján eladta a labdát a Patriots irányítója. Két játékkal később egy pass interference büntetés segített a Hazafiakon, akik a 36 yardos vonalon álltak 12 másodperccel a vége előtt. Egy újabb jó elkapás után hat másodperc maradt és 25 yard volt a távolság a Panthers célterületéig. Mindkét oldalon időt kértek, igyekeztek felkészülni az utolsó játékra. Aaron Dobson hét yardot még hozott, az idő pedig lefeleződött. Brady végül tényleg eldobta az utolsó passzt, amit az újonc Robert Lester kapott el, interceptiont szerezve. Egy sárga zászló repült a pályára, de a játékvezetők ezt visszavonták, így a Carolina a megszerzett labdával megnyerte a meccset.

A végeredmény 24-20 lett a Panthers javára, így pedig mindkét csapat 7-3-mas mérleggel áll.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel