A nagy visszavonulási hullám közepén az elkapó meggondolta magát.
A 28 éves wide receiver a 2009-es draft első körében lett a Vikings játékosa, ahol négy évet húzott le, majd egy csere keretében Seattle-be került. A Seahawksnál másfél évet volt, innen pedig a Jetshez cserélték tovább, ahol Rex Ryan vezetőedzővel dolgozhatott együtt. A csapat 4-12-es mérleggel zárta az évet, a vezetőedzőnek távoznia kellett, majd rövid úton Harvintól is megvált a csapat, de a duó újra összeállt, ezúttal már Buffalóban. Az elkapó tavaly öt mérkőzésen kezdett a Bills színeiben, 218 yardot és egy touchdownt szerzett, hétéves pályafutása során pedig 4020 yardig és 22 touchdownig jutott, futva pedig további 916 yarddal és 5 hatpontossal segítette csapatait.
Ezek mellett a kickoff visszahordásokban is jeleskedett, ha nem volt sérült akkor bármikor ott volt benne a nagy játék lehetősége, a gond az volt, hogy az utóbbi években már többet volt sérült, mint egészséges. Tavaly például azért jutott neki csak öt találkozó, mert csípő és térdsérüléssel is bajlódott, ezek miatt pedig IR-en fejezte be a szezont. Az április közepén bejelentett visszavonulása is elsősorban annak volt köszönhető, hogy fiatal kora ellenére a teste nem bírta az NFL tempóját, de most úgy tűnik pár hónap pihenés megváltoztatta az álláspontját.
A hírek szerint a receiver gondokkal küzdő Billsnél szedték elő Harvin telefonszámát, és csörögtek rá a játékosra, hogy nincs-e kedve visszatérni, az elkapó pedig arra gondolt, hogy ha már hívják miért is ne próbálná meg a dolgot. A csapat a nyaksérüléssel bajlódó safetyt, Aaron Williamst tette sérültlistára, hogy helyet csináljanak Harvinnak, Rex Ryanék pedig abban reménykednek, hogy egy komoly fegyverrel erősödhet így a Bills.
Mivel a gárda már más támadókoordinátorral dolgozik, mint amikor Harvin utoljára játszott, így feltételezhetően kell majd neki némi idő, mire felveszi a ritmust, de ha egészséges tud maradni, akkor jó eséllyel tényleg hasznára lehet a csapatnak, ahol yardok tekintetében jelenleg Robert Woods (290 yard, 1 TD), míg a touchdownok számát illetően Marquise Goodwin (258 yard, 3 TD) számít a legjobb receivernek.

