Éjjel bombaként robbant a hír, amelyet ugyan még egyik fél sem erősített meg, de már minden amerikai bennfentes tényként kezel: a New York Jets egy kondicionális 2015-ös draftpickért cserébe megszerezte Percy Harvint a Seattle Seahawks-tól. Az első információk szerint a játékos csereértéke pályára lépéseinek számaitól, teljesítményétől, illetve attól függ, hogy a jövő évi draft pillanatában egyáltalán még a rosteren lesz-e a Nagy Almában, de várhatóan egy 2-4. körös választási jogot kap majd érte a tavalyi bajnok. Ez azt jelenti, hogy a Seattle igencsak befürdött a Harvin trade-del, hiszen mint emlékezetes, tavaly egy 1. egy 3. és egy 7. körös pickért hozták el őt Minnesotából, majd utána egy sérülés és műtét miatt, az idei szezont is beleszámolva összesen 10 mérkőzésen tudott a csapat segítségére lenni. Ahogy a trade pontos feltételei, úgy az okok sem ismertek még, de a találgatások már megkezdődtek.
A Seahawks motivációi között a legtöbben a „kémiát” emlegetik, a pletykák szerint ugyanis a játékos nem illett bele az öltözői kultúrába. Ez azért érdekes, mert a szezonnyitó után Russell Wilson még a Jóistennek adott hálát, hogy van egy Percy Harvinjuk, de persze ez nem jelenti azt, hogy Pete Carrollnak esetleg nem voltak problémái az elkapóval. A főedző egyébként valamit sejthetett már a tavasszal is, ugyanis úgy, hogy 2 korai pickjüket is a Vikingsnak adták, a második és a negyedik körben is húztak egy-egy elkapót, név szerint Paul Richardsont és Kevin Norwoodot.
Az 1-6-tal álló Jets oldalán sem nehéz okokat találni. Az szinte biztos, hogy Harvin már nem menti meg a csapat idei szezonját, ahogy Rex Ryan állását sem, de az előnyös üzlettel az általános igazgató, John Idzik nagyot nőhet a tulajdonos, Woody Johnson szemében. A rossz nyelvek szerint Idzik így legalább még egy évre bevédte magát, miközben az idény után alighanem mindenki repül az edzői stábból, aki csak él és mozog. Azt még nem tudni, hogy Harvin érkezésével kinek a rosterhelyét szabadítja fel majd a csapat, mint ahogy azt sem, hogy melyik számot viseli majd az elkapó, hiszen a 11-es jelenleg azé a Jeremy Kerley-é, aki eddig kis túlzással az egyetlen elfogadható teljesítményt nyújtó WR volt a keretben.

