Szeptember közepén robbant a bomba Adrian Peterson kapcsán, amikor kiderült, hogy a játékos egy vesszővel igen alaposan megverte kisfiát. A futó ezt követően nem lépett már pályára a szezonban, és a bírósági ügy is elkezdődött az esettel kapcsolatosan. Ennek azonban nem lett komolyabb következménye, ugyanis a futó vádalkut kötött, ennek értelmében pedig 4000 dolláros büntetést kapott és 80 óra közmunkát kell elvégeznie, börtönbüntetésre tehát nem ítélték a verés miatt.
Ezt követően már csak az volt a kérdés, hogy a liga, és a csapat hogyan viszonyul a játékos visszatéréséhez. A Vikings-nál több csapattársa is kifejezte abbéli reményét, hogy Peterson hamar visszatérhet a gárdához, így úgy tűnt, hogy a Minnesota részéről nem lehet komoly büntetésre számítani. Nem úgy a ligától.
Ma délután ugyanis hivatalossá vált, hogy Roger Goodell egész évre eltiltotta a running backet, aki így leghamarabb 2015. április 15-én térhet majd vissza az NFL-be, ha addig semmi hülyeséget nem csinál. A játékos ezen időszak alatt már a fizetését sem kaphatja, igaz a döntés ellen Peterson három napon belül fellebbezhet, és minden bizonnyal fog is.

