Adrian Peterson visszatérése után nem volt boldog Minnesotában. A legtöbben ezt annak tudták be, hogy a franchise, amelynél egész karrierjét töltötte, nem állt ki mellette a gyerekverős botrányban, de sok bennfentes már ekkor is pedzegette, hogy inkább anyagi problémák lehetnek a csalódottság hátterében. Utóbbi teóriát látszik megerősíteni az a tény, hogy Peterson és a Vikings végül összeültek, és átalakították a kiváló futó szerződését. Az új kondíciókkal Peterson ugyanúgy 44 millió dollárt kereshet majd a következő 3 évben, mint eddig, csakhogy korábban ebből a pénzből semmi nem volt garantált. Az új megállapodás értelmében viszont rögtön a teljes jövő évi bére, vagyis 13 millió dollár az övé. Ráadásul a következő évi, 13 milliós fizetéséből is jár neki 7 millió garantáltan (igaz, ez csak sérülés esetén garantált, tehát ha mondjuk szezon közben kivágják, ennek a pénznek csak a játékarányos részét kapja meg), de ha a Vikings-szal kezdi meg a következő szezont, 5 milliót amúgy is kap roster bónuszként. A harmadik évre már 18 millió dollár járna a játékosnak, ami legalább garantált összeget nem tartalmaz, viszont egy 6 milliós roster bónuszt igen, így szerintünk kevés az esély rá, hogy a kontraktust nem piszkálják még meg a jövőben...
Főleg úgy, hogy ez a szerződés bármennyire is úgy tűnik, mint ha karrierje végégig a Vikings-hoz láncolta volna AP-t, valójában csak egy évre biztosította a közös jövőt. A 2016-os bérekről ugyanis úgy született megállapodás, hogy a Vikings-nak pénzügyi érdeke legyen még jövő márciusig, vagyis a 2016-os szezon hivatalos indulásáig döntést hozni a folytatásról vagy az esetleges kivágásról. Mindez azért hasznos Petersonnak, mert így még a szabadügynökpiac nyitása előtt találhat magának csapatot, tehát nem fordulhat elő az, hogy a Vikings esetleg a free agency folyamatok vagy a draft hatására megválik tőle, ő pedig jól fizető érdeklődő nélkül marad (egészen pontosan előfordulhat, csak arra a Vikingek csúnyán ráfizetnének).
Összességében tehát azt mondhatjuk, a szerződéssel Peterson minden körülmények között nagyon jól járt, és a Vikings sem csinált rossz vásárt, ha a sztárfutó egészséges marad, és nem keveredik újabb botrányba. 13 millió egy ilyen kaliberű futóért nem sok pénz, pláne, ha hozzávesszük, hogy a franchise arcáról beszélünk. Minnesotában Teddy Bridgewaterrel és Mike Wallace-szal kiegészülve így összeállt egy olyan támadósor, amely akár a rájátszásra is esélyessé teheti a csapatot, ez pedig biztosan meghozná a kedvet a közös folytatáshoz, és egy esetleges közös befejezéshez – ha majd eljön az ideje.

