Tavaly megírtuk, hogy Adrian Peterson komoly botrányba keveredett, miután megverte – szerinte megnevelte – fiát egy faággal, akin komoly külsérelmi nyomok maradtak az esetet követően. A játékos kénytelen volt bíróság elé állni, ráadásul az NFL is eltiltotta, mégpedig határozatlan időre. Mi a TD Magazinnál igyekszünk csak a pályán történő, vagy legalábbis a pályára lépést befolyásoló eseményekről hírt adni, így novemberben nem foglalkoztunk különösebb részletességgel azzal a ténnyel, hogy a játékos a bíróságon bűnösnek vallotta magát és 4 000 dollárért, valamint 80 óra közmunkáért cserébe felmentették, mert az NFL-es eltiltása ettől még tovább élt. Most azonban egy bíróság ezt a büntetést is eltörölte, így Peterson visszatérhet a Vikings-hoz. Már amennyiben továbbra is viking szeretne maradni...
Peterson ügyében a játékos szakszervezet (NFLPA) és a liga (NFL) volt külön véleményen, ugyanis előbbi szerint Roger Goodell visszamenőleges hatállyal alkalmazta a Vikings futójára azt a szigorítást, amit Ray Rice nagy vihart kavaró nőbántalmazási botránya miatt vezettek be. Az ügyben David Doty bíró volt illetékes, aki egy 16 oldalas dokumentumban taglalta, mi alapján hozta meg döntését. A dokumentumból kiderül, hogy a törvény szolgájának nem volt sem lehetősége, sem feladata mérlegelni Peterson tettét, csak azt, hogy visszamenőlegesen alkalmazható-e a szigorú szabályozás, amit az NFL szabott ki rá. Doty azt állapította meg, hogy Roger Goodellnek nem volt joga az új direktívát alapul venni, így Peterson visszatérhet a játékhoz, a Vikings rosterének aktív tagjának tekinthető. A liga fellebbezett az ügyben, de külföldi szakértők nem látnak sok esélyt az ítélet megfordítására. Sőt, vannak, akik szerint ez már csak színjáték, az NFL valójában örül, hogy a liga egyik legnagyobb sztárja visszatérhet, miközben ők megőrizték „erkölcsi tartásukat” a kérdésben.
A döntést Peterson édesapja minden NFL-játékos sikerének nevezte, amit mi azért erős túlzásnak érzünk, mint ahogy azokat a véleményeket is, amelyek szerint Doty tulajdonképpen egyetért a gyermekbántalmazással, ha ilyen ítéletet hozott. A szintén bántalmazási ügybe keveredő Greg Hardy azonnal meg is örült a döntésnek, és jelezte, ő is felmentését kéri, de az NFL képviselői gyorsan lecsavarták a lelkesedését: a Panthers defensive endje ugyanis még nem is kapott büntetést a ligától, őt csak a csapat függesztette fel.
Lényeg a lényeg, hogy Peterson visszatérhet a Vikings-hoz, de a pletykák szerint ehhez nincs túl sok kedve. Ezt erősíti az a tény, hogy a játékos menedzsere, és a csapat egyik képviselője a Combine alatt igencsak vehemens párbeszédet folytatott egymással Indianapolisban. Szintén érdekesek azok a nyilatkozatok, amiket Nelson Peterson, Adrian édesapja tett a napokban. Ő ugyanis arról beszélt a sajtónak, hogy a Colts, a Cowboys és a Cardinals is élénken érdeklődik a 30 életévébe lépő futóért, sőt, az arizonai csapatról még anekdotázott is egy kicsit. Nelson Peterson arra hívta fel az újságírók figyelmét, hogy a Cardinals-nak 2007-ben lett volna lehetősége draftolni a fiát, és ha összeállt volna a Kurt Warner, Larry Fitzgerald, Adrian Peterson tengely, Warner nem vonult volna vissza, hanem többszörös Super Bowl győztesként még most is játszana. De ezt már sosem fogjuk megtudni.
Arra viszont hamar fény derülhet, hogy mit kezd a Vikings a kialakult helyzettel. Peterson ugyanis még az ő játékosuk, aki több mint 12 millió dollárt keres majd jövőre, és akármit is szeretne a futó, élő szerződés köti a csapathoz. Így hát a csapatváltás csak egy trade keretében vagy egy kivágás után lehetséges, de mivel a felek eddig az eltiltás miatt személyesen nem egyeztethettek a jövőről, érdekes lesz látni, hogy ki milyen tervekkel ül majd tárgyalóasztalhoz...

