Az irányító nem viccelt, szerinte sok mindenre büszke lehet a Jacksonville…

Peyton Manning hétközi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az a Jaguars, amely idáig minden ellenfelétől két számjegyű különbséggel szenvedett vereséget, nehéz ellenfél lesz a hétvégén a rekordhalmozó, 5-0-val álló Broncos számára. Mi díjazzuk az udvariasságot és a szerénységet, még azt is elhisszük, hogy Manninget tényleg a jó szándék vezérelte, de ez talán már megalázó túlzás. A fogadóirodák 28 pontos különbséggel tartják esélyesebbnek a Denvert, ami a legnagyobb spread az NFL történetében, ráadásul a Mile High-ban lesz a meccs, ahol a Denver emberemlékezet óta nem kapott ki.

Peyton becsületére legyen mondva, érvekkel is alátámasztotta nem kis derültséget okozó állítását, amiből kiderült, a Jags ellen is ugyanolyan odaadással készül, mint eddig bármikor. „Egy jó NFL csapattal játszunk a hétvégén. Engem nem érdekel más, csak ami a védelemről készült videofelvételeken látható. Én egy olyan csapatot láttam, amely nagyon kemény a vörös zónában, és olyan támadósorokat, amelyek kénytelenek voltak igen jó játékokat hívni ellenük, olyanokat, amiket borzalmasan nehéz kivédekezni. Ez a csapat sok mindenre büszke lehet.” Még szerencse, hogy Peyton felhívta a figyelmet a Jags vörös zónás védekezésére, mert nekünk magunktól egyetlen dolog sem jutott volna eszünkbe, amire büszke lehet a Jags. Tegyük hozzá, lehet, hogy ő sem dícsérte volna így leendő ellenfelét, ha mondjuk a támadósor videóit is megnézi.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel