Dallas Cowboys @ Green Bay Packers 21-26
A sántikáló irányítók párharcát végül a Green Bay nyerte meg, de elképesztően szoros meccset vívtak egymással a felek, és egyik csapat sem érdemelt igazából vereséget, mert a két gárda egyaránt nagyot küzdött. Egy furcsa szabály azonban a Sajtfejűeknek kedvezett, így a Dallas-nak most búcsút inthetünk. A Cowboys szurkolóit azzal tudjuk vigasztalni, hogy a szezon elején ők sem gondolhatták komolyan, hogy idáig képes lesz eljutni a csapat, szóval ez a playoff szinte ajándék volt a drukkerek számára.
A Packers sikerének a kulcsa az volt, hogy Eddie Lacy két asztmás roham között 19 kísérletből 101 yardot szerzett, miközben Aaron Rodgers sántikálva is, főleg a második félidőben mutatott remek játékkal 316 yardot és 3 TD-t passzolt. Legmegbízhatóbb célpontja egyébként az újonc Davante Adams volt, aki élete meccsét játszva 117 egységet és egy hatpontost tett be a közösbe, illetve annyiszor pattantak le róla a Cowboys védők, hogy azt már számolni is lehetetlen volt.

A meccs győztes játéka viszont két Rodgers összjátékát hozta, hiszen ekkor Aaron passzolt Richardnak. Felhívnánk a figyelmet arra, hogy Aaron milyen mozdulattal dobja el a labdát, és hogy fájós lába ellenére is hogyan szúrja be a passzt két védő közé. Zseniális megmozdulás volt, ez biztos.
Feltétlenül ki kell még emelni a meccsel kapcsolatban, hogy az eddig remeklő dallasi támadófal most azért jó néhányszor gondba került, ami elsősorban négy sackben nyilvánult meg, de Tony Romo ezen kívül is sokszor találta magát a földön. Azt is le kell szögezni, hogy DeMarco Murray bár 123 yardig és 1 TD-ig jutott, de elveszített fumble-je kulcsszituációban történt, hiszen szabadnak tűnt előtte az út egy 50 yardnál hosszabb sima touchdown futásra, amivel 21-10-re elléphetett volna a Cowboys a harmadik negyed elején. Igaz, az ellentámadásból csak mezőnygólra futotta a Packers-nek, de akkor is fontos momentum volt ez, hogy Dan Bailey duplán is kihagyott mezőnygóljáról már ne is beszéljünk.
A Dallas számára tehát ott volt többször is a lehetőség, hogy ellépjen ellenfelétől, de ez nem sikerült, végül pedig a Packers örülhetett a továbbjutásnak. A Green Bay az NFC döntőjében a Seattle Seahawks együtteséhez látogat majd.
Indianapolis Colts @ Denver Broncos 24-13
A Divisional Round legsimább meccsét hozta ez az összecsapás, már ami az izgalmakat illeti. A találkozó azonban nem úgy lett sima, ahogy azt előzetesen esetleg várhattuk volna, hiszen a Colts dominált a mérkőzésen, és ejtette ki Peyton Manningéket. És ezzel már el is érkeztünk a legfontosabb kérdéshez: mi a helyzet PM-mel? Az irányító ugyanis a szezon második felét már abszolút csalódást keltően játszotta végig, most pedig rendre rossz döntéseket hozott, túldobta az elkapóit, a szurkolók pedig búzással adtak hangot nemtetszésüknek.
A PFT gyűjtése szerint Dan Marino, John Elway, Joe Montana, Steve Young, vagy mondjuk Kurt Warner is 38 évesen vonult vissza, de Roger Staubach például 37, Terry Bradshaw 35, míg Troy Aikman 34 éves korában döntött úgy, hogy szögre akasztja a sisakot. Nos Peyton Manning most 38 esztendős, március 24-én már 39 lesz, szóval sokakban felmerült, hogy bizony ez a csúfos kudarc jelenti a klasszis karrierjének végét. Meglátjuk.
Az viszont ilyen, és ehhez hasonló futásokból kiderült, hogy C.J. Anderson akár hosszú távon is meghatározó Broncos futó lehet.
Sőt, azt is bizonyította, hogy a csapat érdekeit tartja szem előtt, és a sárga zászló elkerülése érdekében képes a sokkal nagyobb csapattárssal is szembeszállni.
A Colts-ból nem lehet sok mindenkit kiemelni, mert az egész csapat összeszedett és jó játékot nyújtott. A támadófal szépen védte Luckot, a védők felszívták magukat és (mondjuk az előbb látott Anderson futást leszámítva) kemény szereléseket osztogattak. A hibákat fontosabb náluk kiemelni, ugyanis még ennél is jobb játékra lesz szükség a csapattól, ha a Patriots ellen is győzni szeretne.
Ott van például Luck két interceptionje, amit hamar el kell felejteni, mert azon kívül remek volt a teljesítménye. Aztán Adam Vinatierinek nem szabadna 44 yardról kihagynia egy mezőnygólt, mert hát ő a legbiztosabb lábú kicker. Aztán Josh Cribbs-nek nem ártana megtanítani a fair catch fogalmát, ezt a csapat eredményessége és a játékos egészsége is indokolttá tenné.
Az elfáradó Peyton Manningtől és vele együtt a Broncos-tól tehát búcsúzunk, a Colts-ra pedig nagy csata vár a következő körben, de az esélyesség terhe biztosan nem fogja őket nyomasztani a New England ellen.

