Peyton Manning friss Super Bowl győztesként alighanem az összes showmant végig fogja látogatni a következő napokban, de az biztos, hogy amit Jimmy Fallon műsorában produkált, nehezen fogja tudni fölülmúlni. A Magic Johnsonnal való közös tojás-oroszrulettről már mutattunk egy videót reggel, de ez még mind semmi. Peyton ugyanis nem csak azért ment el a Tonight Showba, hogy tesztelje legendásan nagy homloka keménységét, hanem beszélgetett is Fallonnal, és természetesen jópár vicces téma is szóba került.

Kezdjük talán a legjobb jelenettel, amikor a műsorvezető Eli reakciójáról kérdezi Peytont, aki először személyesen is megerősti az általunk tegnap leírtakat, majd elárulja, hogy ő nem először találkozik ezzel az arckifejezéssel:

Ezután Manning bosszút áll Jimmy Fallonon azért, amit a Tonight Show "NFL Superlatives" című szkeccseiben kapott az évek során. Aki esetleg nem ismerné, ebben a sorozatban a showman a játékosok hivatalos fotói alapján ad vicces leíró elnevezéseket a képeken szereplőknek.

Végül pedig azt nézhetjük meg, ahogy Magic Johnson méltatja a szép szavaktól elpiruló sztáriránytót, illetve az is kiderül, hogy Johnson szívesen látná Manninget jövőre a Los Angeles Rams élén...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel