Az ESPN információi szerint hamarosan véget ér a huzavona.
Ha minden igaz, akkor már csak egy napot kell várni arra, hogy a kétszeres Super Bowl győztes irányító szögre akassza a sisakját. Több szempontból is örömteli ez a hír, egyrészt mostantól nem kell napi szinten arról olvasni, hogy mi lesz Manning sorsa, másrészt pedig ahelyett, hogy a Broncos kénytelen lenne kirúgni a QB-t, ő inkább méltósággal befejezheti remek karrierjét.
Március 9-én, tehát az új szezon első napján Manning 19 milliós fizetése ugyanis garantálttá válna, ennyit pedig Denverben nyilván nem fizettek volna ki az irányítónak. A hírek szerint ráadásul Brock Osweilerrel is megindultak a tárgyalások, az első pletykák pedig egy hároméves, több mint 45 milliós szerződésről szólnak. Egyértelmű tehát, hogy Manningnek nincs már hely a Broncosnál, sőt a mutatott játékát tekintve – szomorú ezt leírni – de nagyon máshol sem.
A Super Bowl alkalmával rengeteg semleges szurkoló éppen azért szorított a Denver győzelméért, mert még egy gyűrűt és egy bajnoki cím utáni visszavonulást remélt Manningtől. Reméljük, hogy az ESPN információi helytállóak, és akkor ennek megfelelően holnap végre tényleg meglesz az a szép búcsú, amiben annyian reménykedtek.
Filed to ESPN: Five-time NFL MVP Peyton Manning will announce his retirement Monday in Denver per source familiar with the QB's decision
— Chris Mortensen (@mortreport) 2016. március 6.

