Tegnap beszámoltunk róla, hogy a Ravens elkezdett helyet csinálni a sapka alatt, és már azt is találgattuk, hogy vajon kik profitálhatnak a baltimore-i spórolásból. Mint kiderült, Dennis Pitta esetében jól tippeltünk, hiszen a tight end meg is kapta új szerződését a csapattól. A csapat hivatalos oldala nem közölt pénzügyi részleteket az öt éves szerződésről, de a kiszivárgott információk szerint a 28 éves játékos 32,5 millió dollárért írt alá. Ha csak statisztikai szempontból nézzük a csapatnál töltött időt, akkor ez az összeg túlzónak tűnhet, hiszen négy szezon alatt mindössze 122 elkapást, 1244 yardot és 11 TD-t jegyzett. Viszont a csapat reménykedik abban, hogy Pitta visszatér ahhoz a formához, amit tavalyi sérülése előtt mutatott, és újra Flacco egyik legmegbízhatóbb célpontja lesz, ahogy a bajnoki címmel végződő idényben volt.

