1. (1.) New England Patriots 1-0-0
Az NFL helyt adott a Pats fellebbezésének, így felmentették azt a két New England-i stábtagot is, akit korábban eltiltottak a labdaleeresztős botrányban betöltött szerepük miatt. Reméljük, ezzel tényleg vége a deflategate-nek, mert még egy fellebbezés, és kötelezővé teszik a lapos lasztikat a ligában.
2. (3.) Green Bay Packers 1-0-0
James Jones-t a Fantasy játékosok 7,7 százaléka tulajdonolta az első héten. A második forduló előtt ez a szám 67,4 százalék.
3. (2.) Seattle Seahawks 0-1-0
A Seattle szurkolói vigasztalódjanak azzal, hogy Pete Carroll most legalább Marshawn Lynch futást hívott a meccset eldöntő 1 yardos szituációban. Igaz, hogy nem jött be, de akkor is.
4. (4.) Denver Broncos 1-0-0
Győzelemmel kezdtek, de aggasztó előjel, hogy a kicker, Brandon McManus pontosabb volt lábbal, mint Peyton Manning kézzel.
5. (6.) Arizona Cardinals 1-0-0
Bruce Arians saját elmondása szerint meglepődött, hogy 2013-ban nem ő lett a Bears vezetőedzője. A hétvégén bosszút állhat, amiért nem ő volt az a szerencsés, aki megbukik, mert nem jön ki a csapat szent tehenével, Jay Cutlerrel.
6. (10.) San Diego Chargers 1-0-0
Mi lesz itt, ha Antonio Gates is visszatér? Rivers statisztikáit mérföldben mérik?
7. (8.) Dallas Cowboys 1-0-0
Dez Bryant sokáig méltósággal viselte súlyos sérülését, de amikor hétfő este meglátta, mit művel Julio Jones Byron Maxwellel, úgy sírt, mint egy csecsemő.
8. (12.) Kansas City Chiefs 1-0-0
A Chiefs bejelentette, hogy új dal szól majd a kansasi TD-k után: a Kosheentől a Catch. Csak vicceltünk, David George és A Crooked Mile Hey, Kansas City!-je üvölt ma estétől az Arrowheadben.
9. (17.) Cincinnati Bengals 1-0-0
Adam „Pacman” Jones próbálja beleverni a profi futball alapjait Amari Cooper fejébe. Oktatott a Bengals a Raiders ellen.

10. (19.) Buffalo Bills 1-0-0
A Bills drukkereket úgy látszik, nem nehéz boldoggá tenni...
Passed this billboard today near Buffalo... pic.twitter.com/eCrzfr1rq3
— Mike Rodak (@mikerodak) 2015. szeptember 14.
11. (5.) Indianapolis Colts 0-1-0
Már majdnem pánikba estünk, amikor megláttuk a Colts Bills ellen nyújtott produkcióját, de aztán eszünkbe jutott, hogy elég, ha megnyerik az AFC South-t.
12. (11.) Detroit Lions 0-1-0
Két edző beszélget a Lions oldalvonalánál:
„Te, szerinted Rivers odadobja Keenan Allennek a következő playnél?”
„Á, dehogy, már 14-szer passzolt neki, túl nyilvánvaló lenne.”
„Jó, akkor most sem védekezünk rajta, ettől a trükktől tuti sokkot kapnak!”
1 play-jel később.
„Basszus, hát nem oda dobta Allennek?!”
„Ez a Rivers olyan, mint ha belelátna a playbookounkba, döbbenet!”
13. (21.) Atlanta Falcons 1-0-0
Ha Julio Jones nem húzza meg a combhajlítóját a második negyed elején, meglett volna neki az ezer yardos szezon. Az első héten.
14. (14.) Miami Dolphins 1-0-0
Suh bőrfotelekkel ajándékozta meg a Dolphins védőfal tagjait, hogy az eligazításokon kényelmesebben ülhessenek. Úgy látszik, a srácok annyira megszerették az ajándékot, hogy a pályára is magukkal vitték, mert más magyarázat nem nagyon van arra, hogy a liga legjobb védőfalának kikiáltott egység hogy engedhetett 121 futott yardot Alfred Morrisnak.
15. (12.) Baltimore Ravens 0-1-0
A szurkolók csak annyit szerettek volna, ha Joe Flacco olyan teljesítményt nyújt, mint Peyton Manning. Megkapták.
16. (13.) Pittsburgh Steelers 0-1-0
Nem az a baj, hogy zavaros volt a rádiókommunikáció a Foxboróban, hanem az, hogy Mike Tomlin a headsetjébe behallatszó helyi rádióközvetítésből tudta meg, hogy Rob Gronkowski már megint wide open.
17. (7.) Philadelphia Eagles 0-1-0
Jeffrey Lurie, az Eagles tulajdonosa állítólag azzal az indítvánnyal fordul majd az októberi tulajdonosi találkozó résztvevői felé, hogy a mérkőzések csak egy félidősek legyenek. És ha lehet, az az egy is a második játékrész legyen.
18. (23.) St. Louis Rams 1-0-0
'Nincs Kam Chancellor? A csapattársamként tavaly harmatgyenge Cary Williams védekezik a baloldalon? Akkor beívelem Richard Sherman és Earl Thomas közé!' - gondolta Nick Foles, akinek a tökei külön öltözőszekrényt kaptak a nyitóforduló után St. Louis-ban..

19. (22.) San Francisco 49ers 1-0-0
Bush sérülése után összeállt a Dr. Jarryd és Mr. Hyde futótandem San Franciscóban.
20. (18.) Carolina Panthers 1-0-0
Az a baj, hogy elnézve az Altantát, idén nem lesz elég további hat győzelem a csoportelsőséghez.
21. (15.) Houston Texans 0-1-0
„A legfontosabb, hogy légy konzisztens!” – mondta Bill O’Brian 3 percenként a Hard Knocks idei évadában, majd 3 negyed után lecserélte kezdő irányítóját.
22. (24.) New York Giants 0-1-0
Nem kell szépíteni, mindenki tudja, hogy Eli Manningnél volt a Dallas defense fantasyban.
23. (20.) New Orleans Saints 0-1-0

24. (25.) New York Jets 1-0-0
Darrelle Revis és Brandon Marshall szerint annak köszönhető az első fordulóban aratott győzelem, hogy Fireman Ed, a Jets vezérszurkolója 2 év után visszatért a MetLife Stadiumba. Szerintünk csak szimplán ergya a Browns.
25. (27.) Chicago Bears 0-1-0
Bár ha az előző szezont is számítjuk, akkor zsinórban hat zakónál tartanak, de ez a Packers elleni egész bíztató volt.
26. (30.) Tennessee Titans 1-0-0
158,3-as irányítómutató és NFL-rekord beállítás rögtön az első meccsen. Most egy életre megtanulta mindenki Marcus Marioto Mariota nevét.
27. (16.) Minnesota Vikings 0-1-0
Teddy Bridgewater akkor homályokat dobált a 49ers ellen, hogy a rossz látási viszonyok miatt hatósági légtérzárat kellett elrendelni a Levi’s Stadium felett.
28. (31.) Washington Redskins 0-1-0
Mielőtt még a Redskins fanok pezsgőt bontanának a 3 helyes előrelépés örömére: a többiek voltak rosszabbak a vártnál, nem ők lettek jobbak.
29. (28.) Cleveland Browns 0-1-0
Ebben a csapatban mindenki béna, csak Josh McCown helikopter. Szerencsére a Jets repülési szakértői megadták neki a felszállási engedélyt.

30. (26.) Jacksonville Jaguars 0-1-0
Felmerül a kérdés: előbb lesz-e győzelme a Jags-nek, mint hogy kirúgják Gus Bradley-t?
31. (29.) Oakland Raiders 0-1-0
Nem bánnánk, ha a hazai stadionépítési láz Oaklandbe is begyűrűzne, mert ez a baseball-pálya dizájn a Coliseumban a profi futball szembeköpése. Akárcsak a Raiders támadójátéka.
32. (32.) Tampa Bay Buccaneers 0-1-0
Büszkék vagyunk rá, hogy bár nagy mozgások voltak az első heti PR-ben, legalább a Tampa erejét jól lőttük be.

