Az első TD Magazinos erősorrend, amit Tom Bradynek is lesz ideje elolvasni.
1. Denver Broncos 1-0
Tartjuk magunkat a szokásunkhoz: a címvédő legalább addig marad az élen, amíg nincs jobb mutatóval bíró csapat a ligában. Meg egyébként is, Trevor Siemian statisztikáit (178 yard, 1 TD, 2 INT, 69.1 QB rating) böngészve, mintha csak a tavalyi Peyton Manninget látnánk. Annak meg mind tudjuk, mi lett a vége…
2. New England Patriots 1-0
Julian Edelman arca, amikor megtudta, hogy Brady a hétvégén Wes Welkerrel tervezi formában tartani magát.

3. Green Bay Packers 1-0
Talán még Aaron Rodgers fotografikus memóriáján is kifogna az a kérdés, hogy Sam Bradforddal együtt hány kezdő irányítója volt a Packers ellen készülő Vikingsnak, amióta ő kezébe vette a gyeplőt Green Bayben? Nos, a válasz: 11. Név szerint: Gus Frerotte, Tarvaris Jackson, Brett Favre, Joe Webb, Christian Ponder, Donovan McNabb, Matt Cassel, Josh Freeman, Teddy Bridgewater, Shaun Hill és Sam Bradford.
4. Pittsburgh Steelers 1-0
Mindenki Antonio Brownt emlegeti, miközben DeAngelo Williams 33 évesen úgy futott 143 yardot a Redskins ellen, hogy ennek több mint a felét a 4. negyedben termelte, amikor már a hülye is tudta, hogy csak a földön támad a Steelers.
5. Carolina Panthers 0-1

6. Cincinatti Bengals 1-0
Kíváncsian vártuk, mit talál ki az új támadókoordinátor, Ken Zampese, miután a Bengals elvesztette a második és a harmadik számú elkapóját is a szabadügynök piacon, a legjobb tight end pedig sérülés miatt nem bevethető. Nos, kicsit kreatívabb gameplanre számítottunk annál, hogy Andy Dalton minden labdát felhajít A.J. Greenre, de a terv idáig működik…
7. Seattle Seahawks 1-0
Bár legutóbbi 4 meccsükből 3-at is elbuktak a Rams ellen, ezúttal szerintünk csak akkor kaphatnak ki, ha Los Angeles helyett megszokásból St. Louisban landolnak.
8. Arizona Cardinals 0-1
Miután a Cardinals úgy sem tudott győzni, hogy a Pats a holtszezonban „odaadta” Chandler Jonest, Brady nem játszhatott az eltiltása miatt, a tight end Rob Gronkowski, valamint a kezdő falemberek közül Sebastian Vollmer, Nate Solder és Jonathan Cooper sérülés miatt nem volt bevethető, Bruce Arians alighanem már az első héten elbukta az esélyt, hogy idén bezsebelje a harmadik év edzője díját…
9. Kansas City Chiefs 1-0
12:53-mal a vége előtt a Pro Football Reference statisztikusai szerint 0,1 % esélyük volt megnyerni a Chargers elleni meccset.

10. Oakland Raiders 1-0
14 éve nem kezdtek szezont két győzelemmel. Elnézve a Falcons első héten nyújtott produkcióját, hatalmas blama lenne, ha nem most szakadna meg a 2002 óta tartó rossz sorozat.
11. Tampa Bay Buccaneers 1-0
Miután a napokban kiderült, hogy Tampa közelében hetek óta radioaktív folyadék szennyezi az ivóvízkészletet, nem az a csoda, hogy Jameis Winston 4 TD-passzal indította a szezont, hanem hogy nem változott még át ráklábemberré.
12. Minnesota Vikings 1-0
Sam Bradford kezd a Vikings stadionavatóján, miután sikerült megtanulnia a felújított playbookot.

13. New York Giants 1-0
Tegye fel a kezét, aki tényleg hitt abban, hogy Victor Cruz következő salsa-bemutatóját egy NFL-pályán és nem a Dancing with the Stars-ban látjuk majd. Durva lesz így ez a Beckham-Cruz-Sheppard WR-trió…
14. Houston Texans 1-0
Osweiler jól mozgott, Will Fuller és Lamar Miller is 100 yard fölött zárt, a védelem 5 zsákolást jegyzett. Meg merjük kockáztatni, hogy ezúttal jobbak lesznek a Chiefs ellen, mint tavaly a playoffban…
15. Detroit Lions 1-0
Matthew Stafford gyanúsan jól játszott a Colts ellen. Csak nem akarja a szezon végén bejelenteni a visszavonulását?
16. Baltimore Ravens 1-0
160 engedett yard a Bills ellen. Már csak Ray Lewis rekedtes üvöltése és egy kiadós Browns-verés kellene ahhoz, hogy a Ravens szurkolók újra 2001-ben érezzék magukat.
17. Jacksonville Jaguars 0-1
Jacksonville-ben tudják, hogy nem illik rögtön az első héten elverni az egyik legnagyobb esélyest és ellopni a showt…
18. New York Jets 1-1
Eric Decker felesége snapchaten finoman utalt rá, hogy a pályán és azon kívül is elégedett a férjével…

19. Indianapolis Colts 0-1
A Lions ellen nem játszhatott a csapat három legjobb defensive backje (ahogy a Broncos ellen sem fog), de ez nem mentség arra, hogy a Detroit futói összesen 229 scrimmage yardot és 3 TD-t jegyeztek az első játékhéten…
20. Miami Dolphins 0-1
Ryan Tannehill 186 passzolt yardjából 137-et elkapás után szereztek a célpontok. Mennyivel szebben mutatna ez a statisztika, ha Kenny Stills nem ejti el ezt a 71 yardos TD-nek ígérkező bombát…

21. Dallas Cowboys 0-1
Jerry Jones szerencsére nem reagálta túl a Giants elleni vereséget a CNBC-nek adott pénteki interjújában:
„A tompa hang, amit most New Yorkban hallotok az én vagyok, amint a párnámba üvöltök. Amúgy itt ülök Dallas legmagasabb épületében és arra gondolok, hogy ugrani kellene. Szóval nem jutottam túl a dolgon.”
22. Philadelphia Eagles 1-0


23. New Orleans Saints 0-1
A Saints Defense jelenleg olyan Fantasyban, mint a Fekete Péter lap a kártyajátékban. Ha nálad van, tök mindegy, mit csinál a többi játékosod – vesztettél.
24. San Francisco 49ers 1-0
"Milyen kár, hogy nem mi eddzük a Raiderst, most nem kellene ezt néznünk…" – gondolták az ESPN kommentátorai a Rams és a 49ers hétfő esti rangadója közben.
25. Tennessee Titans 0-1
9 pontos vereséget szenvedni úgy, hogy szereztél 16 pontot, miközben a védelmed egyetlen TD-t sem engedett az ellenfélnek?

26. Washington Redskins 0-1
A Steelers elleni vereséggel már 2-15 a Redskins mérlege a FedEx Fielden játszott hétfő esti rangadókon, és idén még játszanak egyet a Panthers ellen a 15. héten. Itt lenne az ideje lefizetni a sorsolásért felelős embereket vagy építeni egy új stadiont.
27. San Diego Chargers 0-1
21 pontról leadott meccs? Csak nem irigyelte meg valaki a Las Vegas-i látványterveket a Raiderstől?
28. Atlanta Falcons 0-1
Amikor a Sólymok legutóbb pályára léptek Oaklandben, a védelem mindössze 77 yardot engedett a Raidersnek. Figyelembe véve, hogy a Fosztogatók a nyitóhéten 486 egységet termeltek, valamint, hogy Dan Quinn irányítása alatt a Falcons Defense mindössze 19 sacket jegyez 17 mérkőzésen, ez most aligha fog megismétlődni.
29. Buffalo Bills 0-2
A Bills két forduló után kirúgta támadókoordinátorát, Greg Romant. Információink szerint így zajlott a meeting:

30. Chicago Bears 0-1
Öt sacket nyeltek be a Texans ellen úgy, hogy J.J. Watt csak takaréklángon égett. Mindez nem túl jó előjel akkor, amikor Jim Schwartz személyében a liga talán legagresszívebb védőkordinátora látogat a városba egy jó kis hétfő esti rangadóra…
31. Cleveland Browns 0-1


32. Los Angeles Rams 0-1
Továbbra is kígyóznak a sorok a Los Angeles-i pénztárak előtt...
...a bérletvisszaváltás ablaknál.

