A Cowboys újonc irányító – futó párosa sosem látott tempóban termeli a yardokat.
A Dallas szurkolók Tony Romo sérülése ellenére sem lehetnek boldogtalanok, hiszen a csapat egy első körös újonc futóval és negyedik körös szintén újonc irányítóval is 4-1-es mutatóval kezdte a 2016-os szezont. Ezekiel Elliottot éppen azért választotta a Cowboys a negyedik pickkel, hogy rögtön kezdő futó legyen, és számolatlanul termelje a yardokat. A fiatal running back pedig egyelőre meg is felel ennek az elvárásnak, hiszen 546 yarddal jelenleg a legeredményesebb futó a ligában. Ezen felül Elliott lett az első olyan újonc Dallas játékos, aki zsinórban három meccsen is száz yard fölé tudott jutni, ligaszinten pedig a harmadik olyan rookie, aki zsinórban három meccsen több mint 130 yardot termelt a földön.
Dak Prescott csak a negyedik körben került a csapathoz, és bár Tony Romo utódjának szánták, feltehetően senki nem gondolt arra, hogy ilyen hamar be is kell majd őt dobni a mélyvízbe. Romo sérülése miatt azonban Prescottnak játszania kellett, a QB pedig egyelőre nem okozott csalódást. A játékos újonc rekordot állított fel az interceptionök nélküli passzok számában 155-tel, sőt mindössze nyolc passzra van attól, hogy megdöntse Tom Brady karrierkezdő 162-es csúcsát, ugyanis a Patriots irányítója ennyi passzal indította pályafutását, mielőtt először eladta a labdát.
Prescott és Elliott azonban közösen írtak NFL-történelmet, ugyanis ők lettek az első olyan rookie páros a ligában, akik az első öt meccsen 1000 passzolt és 500 futott yard fölé jutottak. Ez lett az a teljesítmény, ami a Pro Football Hall of Fame figyelmét is felkeltette, a két játékos mezét pedig már ki is állították a Hírességek Csarnokában. Ez az elismerés szerintünk nem igényel különösebb kommentárt.
Just in! The jerseys worn by @dallascowboys @dak & @EzekielElliott. They were 1st rookies w/ 1,000 pass yds & 500 rush yds in 1st 5 games pic.twitter.com/viIXPpzRv9
— Pro Football HOF (@ProFootballHOF) 2016. október 12.

