A játékost pár órával később ki is rúgta a Bears.

Ray McDonald 2007-től volt tagja a 49ers csapatának, az elmúlt években pedig gyakori kezdőnek számított a védőfalban. Tavaly májusban aztán a játékost a terhes mennyasszonya bántalmazásával vádolták meg, majd decemberben nemi erőszak került szóba vele kapcsolatban, és bár egyik ügyből sem lett büntetés, a játékosnak távoznia kellett San Franciscóból.

A problémás előélete ellenére Chicagóban úgy gondolták, hogy tesznek vele egy próbát, és márciusban egyéves szerződést kötöttek egymással a felek. McDonald azonban most megint balhéba keveredett, és a hírek szerint ugyanazt a nőt bántalmazta, akit a korábbi esetben is, az ex-menyasszony ráadásul a most már megszületett gyermeket is a kezében tartotta az eset alkalmával. A rendőrség megerősítette McDonald letartóztatását (családon belüli erőszak, gyermekveszélyeztetés), pár órával később pedig a Bears pillanatok alatt meg is szabadult a játékostól.

„Hiszünk a második esélyben, de amikor Ray-t leigazoltuk, tisztáztuk, hogy pontosan mit is várunk tőle, hogy Medve lehessen. Sajnos ezeket a követelményeket nem volt képes betartani, ezért döntöttünk úgy, hogy elköszönünk tőle” – mondta az üggyel kapcsolatban a general manager Ryan Pace.

Ha McDonald képes lesz tisztázni magát a vádak alól, akkor talán még lesz csapat, amelyik harmadik esélyt is ad neki, de ha nem, akkor a játékos karrierje 30 évesen feltételezhetően véget is ért.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel