A 31 éves futó a Saints, a Dolphins, a Lions, valamint a 49ers után most a Billshez írt alá.
Reggie Bush az évek során rendre korrekt játékkal rukkolt elő, nem csak futásokkal, hanem elkapásokkal is hasznos tagja volt csapatainak, azonban azt sosem tudta megszolgálni, hogy a Saints 2006-ban az első kör második pickjével választotta ki őt. Tegyük hozzá, hogy pályafutását a sérülések is végigkísérték, így ennek, na meg a klasszis teljesítmény elmaradásának köszönhetően a running back sehol sem tudott igazán megragadni és vándormadár lett belőle.
Öt évet lehúzott a Szenteknél, érthető, hogy nem akartak egykönnyen lemondani a nagy befektetésről a csapatnál, ezt követően következett két év Miamiban, szintén kettő Detroitban, hogy tavaly San Franciscóban egyetlen katasztrofális évet zárjon. Bush ugyanis összesen öt mérkőzésen jutott szóhoz, 8 futással 28 yardot, 4 elkapással pedig 19 egységet jegyzett, közben kihagyott meccseket is, a nyolcadik héten pedig végleg kidőlt a sorból, amikor a Rams ellen a betonon megcsúszva ACL-szakadást szenvedett.
A 31 éves futó tehát komoly sérüléssel zárta 2015-öt, és nagy kérdés volt, hogy ennyi idősen ezután ad-e még neki esélyt valamelyik együttes. Végül Rex Ryan és a Bills döntött úgy, hogy érdemes kipróbálni, mire képes még Bush, így egyéves szerződéssel kínálták meg a játékost, aki köszönettel elfogadta az ajánlatot. A futó azonnal le is szögezte, hogy bármire hajlandó, hogy újra játszhasson, ha kell, akkor puntokat vagy kickoffokat hord vissza, és valamilyen módon ismét tényezővé szeretne válni az NFL-ben. Meglátjuk mennyire lesz sikeres ez a projekt akár Bush, akár a csapat részéről.

