Kezdjük azzal, hogy Tom Brady hatodszor volt kezdő a Super Bowlon, ami természetesen rekordnak számít, negyedik győzelmével pedig Joe Montana és Terry Bradshaw mellett holtversenyben a legtöbb SB-győzelemmel rendelkező irányítónak vallhatja magát. A meccs MVP-jének is megválasztott játékos ugyan dobott két interceptiont, de ezeket a hibákat jó ütemben sikerült korrigálni, és négy touchdown átadással feledtetni. Ezzel Brady már 13 TD passznál jár a nagydöntőkben, amivel leelőzte a 11 hatpontosig jutó Joe Montanát.
A New England QB-ja egyébként 37 sikeres passzt eresztet meg hajnalban a Seahawks ellen, ami újabb rekord (a csúcsot Peyton Manning tartotta tavalyról 34-gyel), valamint szintén új mérföldkő, hogy ebből egy félidő alatt sikerült 20-at kiosztania. Ezen kívül voltak kategóriák (passzok, pontos átadások, megszerzett yardok), amikben Brady már eleve listavezető volt, így ezeket a csúcsokat minden passzával csak tovább növelte. Az irányító egyébként most lett harmadszor a Super Bowl legértékesebb játékosa, amivel megint csak Joe Montanát érte utol.
Nagyon érdekes még, hogy Russell Wilson eddig a napig nem kapott ki olyan csapattól, ahol már Super Bowl győztes irányító dobálta a labdákat. Kereken tíz alkalommal került szembe ilyen QB-val, mérlege pedig értelemszerűen 10-0 volt, csakhogy most Brady megtörte a sort, és megfricskázta Wilsont.
A legnagyobb visszhangot kiváltó játék egyértelműen a meccs végi interception volt, amikor a Seahawks az egyyardos vonalról jött, de mégsem futójátékkal próbálkozott. A döntést mi magunk sem értjük (talán a meglepetés erejére akart támaszkodni Pete Carroll), de a statisztikák szerint ebben az évben Lynch ötször próbált futni az ellenfél egyyardosáról, és csupán egyetlen alkalommal szerzett ebből touchdownt, a többi négy kísérlet nem lett sikeres.
A mindent eldöntő interceptiont szerző Malcolm Butler története sem mindennapos. Az újonc védő draftolatlan játékosként került New Englandbe, az alapszakasz során pedig csupán 15 szerelése és 3 leütött labdája volt. A csapat előző két rájátszás meccsén összesen 14 snapet töltött a pályán, most viszont lehetőséghez jutott, és élete első profi interceptionjét megszerezve hőssé vált.
Bill Belichick sem maradt adós a rekordbeállításokkal, hiszen vezetőedzőként ez volt a hatodik szereplése (holtverseny Don Shulával), valamint a negyedik sikere (holtverseny Chuck Nollal). Ezen kívül Belichick 62 évesen a harmadik legidősebb HC lett, aki Super Bowlt nyert Dick Vermeil (63) és Tom Coughlin (65) után.
1990 óta ez volt az ötödik alkalom, hogy a legjobb alapszakasz mérleggel záró AFC és NFC csapat feszült egymásnak a döntőben, és ezek közül most nyert először Super Bowlt az Amerikai Főcsoport első helyezettje.
A 28-24-es végeredmény egyébként nagyon jó reklámot hoz az EA Sports-nak, valamint a Maddennek, hiszen az amerikai foci játék pontosan ezt a végeredményt tippelte, mint ami a valóságban is bekövetkezett.


