Május 8-án rendezik meg a 2014-es NFL draft első körét a New York-i Radio City Music Hallban. A legnagyobb nevű játékosokat ilyenkor meg szokták hívni, hogy a helyszínen izgulják végig az eseményeket egészen a kiválasztásukig, amikor felsétálnak a színpadra és Roger Goodellel, valamint új csapatuk mezével fotózkodnak. Persze minden évben vannak játékosok, akik sokáig csúsznak, sőt esetenként el sem kelnek az első körben. Számos példát lehetne hozni, de a legfrissebb ilyen jellegű élménye Geno Smith-nek van, aki az első napon hiába várta, hogy rákerüljön a sor, viszont a második körre is visszatért, a Jets pedig a 39. pickkel megszabadította a hátsó szobában ücsörgés rémétől.
Idén garantáltan lesznek többen is, akik Smith sorsára jutnak, hiszen rekordszámú, 30 meghívott játékos van az első körre, ez hattal több, mint tavaly. Nézzük tehát végig a fiatal tehetségek listáját, akik között ott lapulnak a jövő nagy sztárjai.
Odell Beckham Jr., WR, LSU
Blake Bortles, QB, Central Florida
Teddy Bridgewater, QB, Louisville
Ha Ha Clinton-Dix, S, Alabama
Jadeveon Clowney, DE, South Carolina
Brandin Cooks, WR, Oregon State
Kony Ealy, DE, Missouri
Eric Ebron, TE, North Carolina
Mike Evans, WR, Texas AM
Kyle Fuller, CB, Virginia Tech
Jimmy Garoppolo, QB, Eastern Illinois
Justin Gilbert, CB, Oklahoma State
Ra'Shede Hageman, DT, Minnesota
Timmy Jernigan, DT, Florida State
Cyrus Kouandjio, OT, Alabama
Cody Latimer, WR, Indiana
Marqise Lee, WR, USC
Taylor Lewan, OT, Michigan
Khalil Mack, LB, Buffalo
Johnny Manziel, QB, Texas AM
Jake Matthews, OT, Texas AM
Jordan Matthews, WR, Vanderbilt
Morgan Moses, OT, Virginia
C.J. Mosley, LB, Alabama
Calvin Pryor, S, Louisville
Greg Robinson, OT, Auburn
Bradley Roby, CB, Ohio State
Ryan Shazier, LB, Ohio State
Jason Verrett, CB, TCU
Sammy Watkins, WR, Clemson

