Lassan már kezd szokássá válni, hogy a Wild Card kör alapvetően gyenge meccseket hoz, majd egy fordulóval később érkezik meg az igazi foci, és láthatunk kiváló találkozókat. Egy hete ugyanis a négyből csak egy értékelhető meccs volt, míg a szombati játéknapon látott mindkét összecsapás tele volt emlékezetes pillanattal. Összességében ezt az összefoglalót annyival kellene elintézni, hogy aki nem látta ezeket a meccseket, az nézze meg felvételről, nem fogja megbánni, még az eredmény ismeretében sem. Egy rövid összefoglalóval azért mégis jelentkezünk, ezzel állítva írásos emléket ennek a szombat éjszakai dupla meccsnézésnek.
Baltimore Ravens @ New England Patriots 31-35
Kezdésnek azonnal megkaptuk a szezon (igen, az alapszakaszt is beleértve) egyik legjobb meccsét, ami elképesztő izgalmakat, és nagy fordulatokat hozott. Összegezve a pontszerzéseket: elhúzott 14 ponttal a Ravens, majd kiegyenlített a Patriots. Ismét két TD előnyre tett szert a Baltimore, majd másodszor is felzárkóztak a Hazafiak. Végül a Hollók erejéből már csak egy mezőnygólra futotta, miközben egy touchdownnal először szerzett vezetést a New England, és ennyi elég is volt a sikerhez.
Flacco a mennyben, majd a pokolban
A Ravens irányítója szokásos playoff formájában kezdte a meccset, és négy touchdown passzt is kiosztott, sorrendben Kamar Aikennek, Steve Smith-nek, Owen Daniels-nek, valamint Justin Forsettnek. A harmadik negyedben aztán egy buta interception majdnem mindent lerombolt, de ekkor az irányítónak még szerencséje volt és a védelem kisegítette. A meccs végéhez közeledve azonban a következő eladott labdája már végzetesnek bizonyult. A csapat ugyanis az ellenfél 36 yardos vonalán járt, 1 perc 46 másodperc volt még az órán, és egy TD elég lett volna a sikerhez, amikor Flacco egy teljesen felesleges hosszú passzra vállalkozott, amiből INT lett, és egyben pontot tett a találkozó végére. Persze távol álljon tőlünk, hogy akár csak egy kicsit is Flaccot hibáztassuk, de az kétségtelen, hogy a kiváló kezdés után a kezében volt a továbbjutás kulcsa is. Ezúttal nem sikerült.
Tom „feleslegesen nem bajlódunk futójátékkal” Brady
A meccs első felében még néhány alkalommal megpróbált egy-egy futást a Patriots, de ezek is annyira vérszegény és komolyan vehetetlen kísérletek voltak, hogy aztán az edzői stáb le is tett arról, hogy ilyen játékokkal húzzák az időt. A második félidőben a végső térdeléseket, valamint két Brady megiramodást leszámítva (az egyiket egy büntetés miatt ráadásul visszavonták) csak és kizárólag passzjátékot hívott a csapat. Teljesen egydimenziós volt a játék, mindenki tudta, hogy Brady fog passzolni, de a QB így is mindent megpasszolt és kész. Ez a playhívás végül sikeres lett, és jogosan jár most az elismerés, de ha a Hazafiak kikaptak volna, akkor az okok között ez a hozzáállás is biztosan szerepelt volna. Tom egyébként még az első Patriots pontszerzésnél maga futott TD-t, majd három hatpontos átadást is kiosztott, illetve egy eladott labdája volt még.
Julian Edelman bármilyen poszton bevethető
A mérkőzés legnagyobb passzjátéka mégsem Flaccohoz, vagy Brady-hez köthető, hanem ahhoz a Julian Edelmanhez, aki alapvetően elkapó, meg visszahordó, de játszott már cornerbacket is az NFL-ben, most meg előszedték, mint egykori egyetemi irányítót, ő meg odavarázsolta a labdát, ahova kellett. Ezzel az 51 yardos játékkal egyenlített tehát másodszor a New England, a labda útja pedig Ryan Wendell (a kezdő center, Bryan Stork megsérült) – Tom Brady – Julian Edelman – Danny Amendola.
További érdekességek
- A Ravens oldalán egész jól ment a futójáték, hiszen Justin Forsett 24 labdacipelésből 129 yardot szerzett.
- A meccs legeredményesebb elkapó teljesítményét Rob Gronkowski produkálta, akihez hétszer került labda és ezekkel 108 egységet és egy touchdownt szerzett.
- A Patriots összesen 14 futott yarddal zárt, ami a rájátszások történetében a legkevesebb egy győztes csapattól.
- Brady egy alkalommal majdnem megette a játékvezetőt mérgében, miközben ő kezdte a lökdösődést, ami kisebb kakaskodásba torkollott.
- És mindenki nagy örömére bevonjuk a bírókat is, hiszen fújtak egy katasztrofális DPI-t egy Darrelle Revis – Steve Smith párharcra, ahol oda-vissza ment egy kis tapogatózás, miközben később simán elengedték C.J. Mosley teljesen egyértelmű szabálytalanságát Rob Gronkowskival szemben.
- Brady 19. rájátszás meccsét nyerte meg, amivel tovább növelte saját rekordját. Bill Belichick 20. sikerét aratta, amivel beérte Tom Landry-t, így holtversenyben az első az edzők között. Robert Kraft 22. diadala volt ez a playoffban, amivel holtversenyben a negyedik helyre jött fel a tulajdonosok örökranglistáján.
Carolina Panthers @ Seattle Seahawks 17-31
A végeredmény nem azt tükrözi, hogy ez egy szoros találkozó volt, de az utolsó negyed kezdete előtt még csak 14-10-es előnyben volt a Seahawks. Az izgalmak tehát itt is megvoltak, és egy teljesen más jellegű meccset láthattunk, mint amilyen a Patriots és a Ravens összecsapása volt.
Cam Newton eladott, és majdnem eladott labdái
A Carolina irányítója az első negyed közepén egy punttal felérő interceptiont dobott Richard Shermannek, amiből nagy baj még nem lett. Később aztán rosszul nyújtotta át a labdát a futójának, amiből fumble lett, az ígéretes mezőnypozíciót pedig ekkor már TD-vel büntette a Seahawks. Ezt követően Newton majdnem megint Shermannek adott egy lasztit, majd Earl Thomas szedte le egy gyengécske passzát, igaz szerencséjére a safety kezében kicsit megcsúszott a labda, ami aztán földet is ért, így ezt a játékvezetők jogosan vették el. Utóbbi esetben egyébként nagyot kellett, hogy földet érjen a labda, mert így a nagyszünet előtt egy mezőnygól még belefért a Párducoknak (erről a field goalról kicsit lentebb részletesen is megemlékezünk). Végül aztán a másik safety, Kam Chancellor pecsételte meg Newton sorsát, amikor a Seahawks 24-10-es vezetésénél a red zone-ban szerzett tőle interceptiont és hordta vissza egy 90 yardos touchdownra. A Panthers QB tehát sokat hibázott, túl sokat egy Seattle ellen.
Kelvin Benjamin bármit elkap
Persze Cam azért adott két TD passzt is, ráadásul mindkettőt újonc célpontjának, Kelvin Benjaminnak. Az első egy elég sima passz volt még a második negyed elején, a második pedig a meccs végéhez közeledve egy az end zone sarkába beívelt dobás után szültetett. Utóbbi kiváló elkapás volt, csak már tét nélküli. Benjamin legszebb mozdulata azonban semmit sem ért, mert bár bravúrosan kapta el a nagyszünet előtt a felé dobott labdát, de a passz egy kicsit hosszú volt, így mindkét lábát már nem tudta a pályán belül letenni, pedig az ilyen játékokra mondjuk, hogy bizony TD-t érdemelnének.
Kam Chancellor a meccs embere
A Seattle védője a már említett 90 yardos meccsnyerő interception return touchdown mellett tíz szereléssel is beírta magát a mérkőzés statisztikai lapjára, ezek közül pedig több is olyan volt, ami nekünk fájt a tévé előtt ülve. Kiváló meccset játszott tehát a safety, amit meg a második negyed végi mezőnygólnál csinált, az csodálattal vegyes röhögést váltott ki belőlünk. Történt ugyanis, hogy Chancellor Troy Polamaluzott egyet, és kiváló ütemben elkapva a snapet átugrotta a falat, de blokkolnia nem sikerült, mert Graham Gano a hóna alatt belőtte a mezőnygólt. Csakhogy a rúgó csapat egyik tagja annyira megijedt az érkező védőtől, hogy bemozdult, így false start miatt újra rúghatott a Panthers. Chancellor meg ismét elkapta a rajt pillanatát, megint átugrotta a falat, Gano pedig ezúttal annyira el akarta rúgni mellette a labdát, hogy az csúnyán kapu mellé szállt. Csakhogy Kam nem ért hozzá a labdához, a kickerhez viszont igen, így ezúttal a Seahawks kapott büntetést, a harmadik field goal kísérlet pedig átugrás mentes és sikeres volt. Annyira hihetetlen jelenetsor volt, hogy csak ezért megérte látni ezt a találkozót.
Marshawn Lynch tovább ápolja jó kapcsolatát a médiával
Zárásként pedig álljon itt, ahogy egyre mélyül a barátság és a szeretet a Seahawks futója és a média között.

