Vagy mégsem…
Tavaly a szabadügynök-piac nyitásakor teljes döbbenettel ért minket a hír, hogy a Rams és az Eagles nyélbe ütött egy cserét, és némi draftpickkel karöltve kezdő irányítót cserélt. Sam Bradford St. Louisból Philadelphiába tette át székhelyét, míg Nick Foles éppen ellentétes utat járt be, egy év pedig elég volt ahhoz, hogy a két együttes rájöjjön, egyik QB sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nick Foles megmaradt egyéves csodának és 11 meccsen 2052 yard mellett 7 TD és 10 INT került a neve mellé, míg Sam Bradford 14 találkozón 3725 egységig, 19 touchdownig és 14 interceptionig jutott, és bár az idény második felében azért jobban teljesített a középszerűségből továbbra sem lépett előrébb.
Közben a Rams St. Louisból átköltözött Los Angelesbe, az Eagles pedig elzavarta Chip Kellyt, a kezdő irányító személye nem lett egyértelműbb egyik csapatnál sem. Így aztán előbb a Kosok döntöttek úgy, hogy mindent egy lapra feltéve megszerzik az idei draft 1/1-es választási jogát a Titanstől, majd a Sasok is rászánták magukat, hogy feljöjjenek 1/2-re. Ezzel tehát eldőlt, hogy két irányító lesz az első két pick idén – ha mégsem ez történne, akkor valamelyik gárda csúnyán félrevezette a fél világot. Carson Wentz és Jared Goff tehát készülhet, a kérdés már csak az, hogy mi lesz a sorrend kettejük között, melyik QB próbálhat meg új érát kezdeni Los Angelesben és melyik Philadelphiában.
Tulajdonképpen nem hibáztatható egyik csapat sem azért, hogy szeretne magának végre egy franchise irányítót találni, de összességében mégis a fenti kép szemlélteti legjobban, hogy mi is zajlik most a Ramsnél és az Eaglesnél. Persze a képlet egyszerű: ha az irányítók beválnak, akkor az előzményektől és az ellenértéktől függetlenül jó döntést hoztak a csapatoknál, ha pedig nem, akkor évek múlva is ezen a két csapaton röhögünk majd…

