Magyar idő szerint hétfő hajnalban a Browns megvált Rob Chudzinskitől. Mintha csak ez adta volna meg a kezdőlökést a többi csapatnak, a nap folyamán további négy head coach munkáját köszönték meg.
A Minnesota Vikings 5-10-1-gyel az NFC North negyedik helyén végzett, Leslie Frazier lábára pedig útilaput kötött a vezetőség. 2010-ben Brad Childress menesztése után ideiglenes vezetőedző lett, majd 2011-től már Frazier kezében volt a karmesteri pálca. Ez idő alatt mérlege 21-32-1 lett, tavaly pedig rájátszásba vezette a Vikingeket. Valószínűleg a playoff idény utáni gyenge szereplés, illetve a kezdő irányítók váltogatása (Christian Ponder, Matt Cassel, Josh Freeman) lett a veszte.
Szezon közben sem lett volna nagy meglepetés a Tampa Bay Buccaneers vezetőedzőjének, Greg Schianónak a kirúgása, de a vezetőség mostanáig kivárt. A csapat nyolc vereséggel kezdte az idényt, végül 4-12-es mutatóval zárt, pedig tehetségekben nem volt hiány az együttesben. A hírek szerint Schiano ráadásul játékosaival sem jött ki túl jól, tampai karrierje így csupán két idényen át tartott. Mellette a csapat megvált a general managerétől, Mark Dominiktől is.
A Detroit Lions a 2009 óta regnáló Jim Schwartz munkáját köszönte meg, ami első sorban annak tudható be, hogy a csapat még úgy sem volt képes kiharcolni a rájátszás szereplést, hogy a riválisokat súlyos sérülések sújtották. Az együttes végül 7-9-cel zárt, de utolsó négy mérkőzését egymás után elveszítette, utolsó hét találkozójából csak egyet nyert meg. Schwartz egy 0-16-os csapatot vett át, most egy 7-9-es mérlegbe belebukott.
A Washington Redskins is csalódást keltő idényen van túl, aminek Mike Shanahan lett az áldozata. Ez a lépés már hetek óta több mint valószínű volt, pedig tavaly az egészséges Robert Griffin idején még minden nagyon máshogy festett. Shanahan 2010 óta vezette a Rézbőrűeket, 24-40-es mérleget hozott össze ez idő alatt. Ha lehet hinni a pletykáknak, akkor RGIII-t egyáltalán nem akarta a csapathoz hozni, az idény végén pedig szinte már nem is volt beszélő viszonyban a franchise irányítóval.
A négy menesztés után arról is be kell számolnunk, hogy az előzetes vélekedésekkel és híresztelésekkel ellentétben a New York Jets nem válik meg Rex Ryantől. Woody Johnson tulajdonos ugyanis megerősítette őt pozíciójában, amit a csapat háza táján kitörő örömmel fogadtak.

