A cornerback poszton elég nagy változások vannak New Englandben.

A magunk mögött hagyott szezonban Aqib Talib 13 mérkőzésen játszott a Patriots színeiben, minden alkalommal kezdőként. Talib azonban hat évre, 57 millióért a Denver Broncos csapatához tette át székhelyét. Kyle Arrington 16 meccsen lépett pályára tizenkétszer kezdőként 62 szerelést, tizenhárom leütött labdát és egy interceptiont jegyzett. Arrington 2016-ig élő szerződéssel rendelkezik New Englandben. Logan Ryan a tavalyi draft harmadik körében került a gárdához, szintén minden találkozón segítette a Hazafiakat, ebből hétszer kezdőként. 35 szerelése mellett tíz labdát ütött le a levegőből, ötöt pedig le is húzott onnan, ami a legtöbb interception volt a csapatban. Jelenlegi szerződése alapján, Ryan szintén 2016-ig marad az együttesnél. Alfonzo Dennard 2012-ben volt hetedik körös pick, neki 2015-ig szól a kontraktusa. Az elmúlt idényben kilenc esetben volt kezdő, de 13 meccsen szerepelt összesen, 40 szerelés, nyolc leütött labda, valamint egy interception volt a mérlege.

A legfontosabb cornerbackek közül tehát hárman még fix szerződéssel rendelkeznek, Aqib Talib pedig távozott az együttestől. Az ő helyét kellett tehát betölteni, éppen ezért érkezett a csapathoz a Tampa Bay Buccaneers keretéből kivágott Darrelle Revis. A szigetéről ismert játékos egy évre szóló, 12 milliós szerződést kötött a Hazafiakkal, ami nála egyébként fizetéscsökkentésként is felfogható, hiszen Tampában 16 milliót keresett évente. Az összeg még így is brutális, de a minőséget meg kell fizetni.

Újabb hírek érkeztek azonban New Englandből, amik azért már elég meglepőek. Revis után egy újabb korábbi Pro Bowl CB leigazolását rebesgetik. Állítólag a Seattle Seahawks egykori védője, Brandon Browner érkezik látogatóba a Hazafiakhoz. Browner határozatlan idejű eltiltását már feloldotta a liga, de egy négymeccses eltiltást azért kapni fog a játékos a szezon elejére, szóval akár a Patriots igazolja le, akár másik együttes, ezzel számolni kell. Browner ugyebár a klasszikus Legion of Boom tagja volt, az elmúlt három évben Richard Sherman oldalán játszott, most pedig esetleg Darrelle Revis lehet majd a társa, teljesen megújítva ezzel a New England cornerback sorát.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel