A Browns négy éve is nagyon akarta az irányítót, most megkapta.

2012-ben a Browns két első körös választási joggal is rendelkezett, a csapat pedig több mint egy évtizede nem tudott felmutatni egy épkézláb irányítót. A legtöbben így készpénznek vették, hogy a clevelandi alakulat mozdul majd fel a második helyen választó Rams helyére a drafton, de a Redskins őrült ajánlatával senki sem versenyezhetett. A fővárosiak 3 első és 1 második körös picket adtak a Kosoknak, hogy lecsaphassanak a Baylor tehetségére, a Browns pedig kénytelen volt beérni Trent Richardsonnal és Brandon Weedennel. Griffin azonban első – egyébként valóban zseniális – szezonját követően megsérült, és azóta sem találja régi önmagát, miközben a Barnák keretében is hiába keresnénk a fent említett két játékost. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a Rams sem tudott egyetlen pozitív mutatóval záródó szezont produkálni a nagy üzlet óta, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a három csapat közül egyiknek sincs joga a másikon röhögni.

Az idei év viszont remek alkalom arra, hogy mind a három gárda nyomjon egy teljes törlést a történtekre, és megpróbálja az újrakezdést. A Redskins például szerződést hosszabbíthat az RGIII-vel egy évben kiválasztott Kirk Cousinsszal, aki hosszútávra megoldhatja a QB-posztot a fővárosban. A Rams a költözéssel szintén fordíthat egyet a sorsán, hiszen a Los Angeles városánál kevés vonzóbb hely lehet manapság egy NFL-játékos számára. A Browns pedig... Nos, a Browns pedig megpróbálhatna végre nem Browns lenni, de ez lehet, hogy túl nagy elvárás a csapattal szemben. A Barnák ugyanis úgy döntöttek, ők inkább négy évet visszamennek az időben, és megnézik, mi lett volna, ha akkor nem ígér rájuk a Skins.

Ezért hát fogták magukat és két évre leigazolták a fővárosiak által kivágott Robert Griffint. Azt a Griffint, aki a 2012-es év támadó újonca díjtól – többek között egy szörnyű sérülésnek is köszönhetően – négy szezon alatt odáig jutott, hogy tavaly már a Kirk Cousins cseréjeként szolgáló Colt McCoy cseréje volt. Colt McCoy neve pedig onnan lehet ismerős, hogy ő is egyike a Clevelandben befuccsoló irányítóknak, aki még Brandon Weeden cseréje is volt mielőtt a Browns túladott volna rajta. Nehéz követni, ugye?

Na, de ne legyünk ennyire negatívak csak azért, mert RGIII a 25. irányító lehet, aki 1999. óta kezdőként lép pályára a Brownsban. Az új vezetőedzőt, Hue Jacksont, valamint a QB-ban buzgó bizonyítási vágyat ugyanis nem szabad lebecsülni. Jackson igazi támadóguru, aki eddigi összes munkahelyén katalizátorként hatott a rá bízott keretre. Griffinnek pedig éppen egy ilyen edzőre van szüksége, ugyanis ő sem tagadja, hogy elképesztő lelki mélységeket kellett megélnie Washingtonban. Első clevelandi interjújában elmondta, nagyon sok embert megtört volna az, amit a fővárosban tapasztalt, és akkor még a sérüléséről nem is beszéltünk. „Egyszer könyvet is írhatnék arról, amin keresztül mentem” – viccelődött a játékos, de állítása szerint a térde már teljesen rendben van. Tavaly ugyan kevés lehetősége volt ezt bizonyítani, hiszen edzéseken a legtöbbször csak az ellenfelek irányítóit kellett megtestesítenie, de éppen ezért húzott rá minden tréningre plusz egy órát, hogy újra felépítse magát. Washingtonban ezt nem értékelték, de Griffin szerint most jött el az ő ideje, mégpedig Clevelandben.

Hogy ez valóban így van-e az majd kiderül, de az már most körvonalazódni látszik, hogy a Browns nem csak benne gondolkodik. Hiába kapott ugyanis RGIII egy egész pofás szerződést, Hue Jackson egy szóval sem mondta, hogy kezdőként számít a játékosra. A főedző végig arról beszélt, hogy Griffin komoly erősítés az általa kiépíteni kívánt QB-csapat számára, és hogy ezt mennyire komolyan gondolja, arról sokat elárul, hogy mindezt a North Dakota State Pro Dayén árulta el, ahol egyedüli főedzőként az egyik legígéretesebb irányító-újoncot, Carson Wentzet tekintette meg.

Griffin azonban elmondása szerint nem bánja, ha hoznak valakit a nyakára. „Veterán vagyok, készen állok a versenyre.” – nyilatkozta magabiztosan, amihez alighanem az is hozzájárult, hogy a Browns két évre 15 milliót fizet majd neki, 6,75 millió dollár garantált tartalommal. Nem mondjuk, hogy a játékos bankot robbantott, de miután a különböző bónuszokkal akár 22 milliót is szakíthat, azt gondoljuk ügynöke kihozta a helyzetből a maximumot. Persze az a Browns, amely Dwayne Bowe-nak is leperkált 1,8 millió dollárt elkapásonként, szerintünk lelkiismeret-furdalás nélkül padra ülteti majd Griffint is, ha úgy alakul. Mi azonban inkább szurkolunk az irányítónak és a Brownsnak, mert ideje lenne, hogy a Factory of Sadness végre bezárja kapuit. Nem akármilyen történet lenne, ha ez a házasság jövőre mondjuk egy pozitív mutatóval záródó szezonnal végződne. Pláne, hogy a hírek szerint még a drogproblémák miatt határozatlan időre elmeszelt Browns elkapót, Josh Gordont is lázba hozta az irányító érkezése. Gordon és Griffin ugyanis együtt játszottak a Baylor színeiben, és akkoriban halálos párost alkottak. Ha lenne felesleges pénzük, lehet, hogy most kockáztatnánk egy kicsit, és előre megvennénk a megfilmesítési jogokat. Már csak azért is, mert – bár az időpont egyelőre nem ismert – jövőre a Browns és a Redskins összecsap majd egymással az alapszakaszban!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel