A szezon kezdete előtt felmerültek olyan pletykák, melyek szerint a San Diego Chargers idén kinevezett vezetőedzője, Mike McCoy nem biztos, hogy Philip Rivers irányításával képzeli el csapatát a jövőben. Persze elképzelhető, hogy ennek a híresztelésnek semmi valóságalapja nem volt, de mind az QB, mind a vezetőedző csattanós választ adott. Rivers a teljesítményével hallgattatta el a kétkedőket, hiszen az első két hét során 65,8 százalékos pontossággal 614 yardot passzolt, hét touchdown, valamint csupán egy interception társaságában. A vezetőedző pedig egy nyilatkozattal biztosította bizalmáról irányítóját: „Egyáltalán nem volt bennem kétség, hogy ő a kezdő irányítónk. Ezt már az első napon is elmondtam. Phil a liga egyik legjobbja és biztos vagyok benne, hogy abban az esetben, ha körülötte mindenki jobban végzi a dolgát, ő is kiváló teljesítményt tud nyújtani” – mondta Mike McCoy.

