A San Diegóból New Orleansba visszatérő elkapó csaknem egy év után szerzett újra touchdownt, de a labdát meggondolatlanul a nézők közé dobta…

Robert Meachem borzalmas éven van túl. Az elkapó négy New Orleans-ban töltött, bíztató, de nagy számokat nem hozó szezon után döntött úgy, hogy megpróbál első számú célpont lenni egy másik csapatban, de a San Diegói kirándulás nem úgy jött össze, ahogy tervezte. Nem csak a Chargers-nek nem ment a szekér, de Philip Rivers sem tömte úgy labdákkal, mint annak idején Drew Brees. 2012-ben mindössze 207 yardot kapott el és csak 2 TD-t szerzett, ráadásul egy szezon után nem is tartott már rá igényt a californiai alakulat. A Saints-nél viszont kapott még egy esélyt, amivel szinte azonnal élni is tudott.

Az Atlanta elleni nyitómeccsre Meachem még nem öltözött be, Tampában pedig nem kapott labdát, a Cardinals ellen viszont kétszer is rá jött ki a figura, egyik elkapásával pedig touchdownt is szerzett, tavaly október óta először. Meachem annyira megörült a pontszerzésnek, hogy reflexből a Saints-szurkolók közé vágta a disznóbőrt, amit a meccs után nagyon megbánt. „Borzalmasan mérges voltam magamra, mert az a labda rengeteget jelentett számomra, de egy szurkoló kapta meg.” – nyilatkozta Meachem, szavai pedig az emlegetett rajongóig is eljutottak. A labdát ugyanis egy szurkolói csoport egyik tagja szerezte meg, aki amint értesült arról, érzelmileg mennyire kötődik az elkapó a játékszerhez, rögtön megkereste a Saints-t, hogy visszaadja azt a játékosnak. Meachem nagyon megörült a hírnek, és viszonzásként találkozott a negylelkű fanokkal, majd az egész szurkolói csoportot aláírt labdákkal ajándékozta meg.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel