A Steelers irányító felépülési ideje egyelőre kérdéses.
Ben Roethlisberger a Dolphins elleni 30-15-ös vereség alkalmával szenvedett térdsérülést, és bár a nagyszünet előtt egy rövid időre Landry Jones ugrott be a helyére, Big Ben végül be tudta fejezni a meccset. A találkozó után azonban kiderült, hogy a QB meniszkuszát műteni kell, ez hétfőn elvileg meg is történt, a csapat vezetőedzője, Mike Tomlin pedig azt mondta, hogy bár jelenleg nem tudják megmondani, hogy milyen hosszú kihagyás vár rá, a mostani vélekedés szerint a sérülés nem veszi ki túl hosszú időre a játékból. Mi távolról sem vagyunk orvosok, így nem tudjuk hogy mennyire megalapozott az optimizmus Tomlin részéről, de legutóbb Adrian Peterson esetében hallottunk ilyen műtétről, őt pedig sérültlistára tette a Vikings.
Igazából a helyzet nem túl rózsás a Steelers számára, bármeddig is kelljen nélkülözni az irányítót, hiszen Landry Jones mellett Zach Mettenberger található még a keretben, és ha azt mondjuk, hogy egyikőjük sem tud megközelítőleg sem úgy játszani, ahogy Big Ben, akkor még finoman fogalmaztunk. Komoly feladat előtt áll tehát a Pittsburgh, hiszen a hétvégén a Patriots látogat a Heinz Fieldre, de utána jókor jön a bye week a csapatnak, és azt követően talán Roethlisberger állapotáról is többet lehet majd tudni.
