Nagy kár, hogy a Cowboys jó eséllyel nem jut majd be.

Tony Romo vezérletével jól indult a szezon a Dallas számára, hiszen a csapat két csoportriválist, a Giants-et, valamint az Eagles-t is legyőzte az első két fordulóban. Csakhogy hiába jött a két siker, az irányító megsérült, a Cowboys pedig visszatérős IR-re tette őt, ami azt jelentette, hogy a 11. fordulóig biztosan nem állhatott a gárda rendelkezésére. Romo nélkül aztán zsinórban hét vereséget is elszenvedett a Dallas, de az NFC East gyengélkedése miatt még mindig bőven volt esély a rájátszás kiharcolására.

Így aztán nem is meglepő, hogy Tonyt úgy várták vissza, mint a messiást, a QB pedig a Dolphins ellen saját maga és csapata harmadik győzelmét is megszerezte. Az együttes háza tájáról, na meg a vérmesebb szurkolóktól egyből azt lehetett hallani, hogy innentől majd nem lehet megállítani Jerry Jones gárdáját, többet ebben az évben már nem fog kikapni a Cowboys, és természetesen bejut majd a playoffba.

Vegasban is hittek az optimista kijelentéseknek, és a veretlen Panthers elleni hálaadás meccsen a dallasiak egypontos favoritnak számítottak. Jött is a csattanós pofon, a Carolina könnyedén masírozott át a rejtélyes módon esélyesebbnek tartott ellenfelén, ráadásul Romo kulcscsontja Thomas Davis súlya alatt ismét felmondta a szolgálatot. Az a sack és a vele járó sérülés úgy tűnt véget vet Romo idényének, de a Cowboys-nál nem hajlandóak ilyen könnyen elengedni ezt az évet.

A játékost egyelőre nem tette IR-re csapata, az újságírók számára pedig furcsa volt, hogy ugyan miért nem. Hiszen a kulcscsonttörés után hetekig nincs visszaút, az alapszakaszból pedig csupán öt forduló van hátra. Nos a belső információk szerint Dallasban még mindig rendületlenül bíznak abban, hogy az első számú QB nélkül is be lehet húzni a csoportot, hiszen a Redskins és a Giants 5-6-tal áll, az Eagles 4-7-tel szerénykedik, szóval a Cowboys 3-8-as mutatója így mindjárt nem is olyan tragikus.

Úgy néz ki tehát, hogy Romo addig az aktív keret tagja marad, amíg matematikai esély van a playoffra. A csapat egyébként az előttünk álló fordulóban hétfő esti rangadót játszik a csoportot jelenleg vezető Washingtonnal, szóval elég hamar elválik majd, hogy Romo rosteren tartása csak újabb okot szolgáltat majd, hogy nevetni lehessen a Cowboys-on, vagy még a végén bebizonyosodik, hogy tényleg okos döntés volt ez. Ha fogadnunk kellene, akkor mi inkább az előbbire tennénk.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel