Matt Casselt idén márciusban a Vikings egy hatodik körös draftpickkel karöltve eltrade-elte a Bills-hez, cserébe pedig egy ötödik és egy hetedik körös draftcetli ment Minnesotába. Az irányító aztán elveszítette a harcot a kezdő pozícióért Tyrod Taylorral szemben, sőt úgy tűnt EJ Manuel ki is játszotta a csapatból, hiszen a Bills szeptember elején megvált tőle. De mint később kiderült csupán a spórolás volt a dolog hátterében, és néhány nappal később visszaigazolta őt a gárda, és kinevezte második számú QB-nak.
Már akkor éreztük, hogy ennek a történetnek itt nem lehet vége, és bár nem Tyrod Taylor gyenge játéka, hanem Tony Romo sérülése miatt, de igazunk lett. Hiába hangoztatta ugyanis Rex Ryan, hogy neki mennyire fontos mindhárom irányítója, jött egy ajánlat Casselért, aki így egy pillanat alatt eladhatóvá vált.
Dallasban ugyanis Tony Romo megsérült, a csapat pedig azóta visszatérős sérültlistára tette, ami azt jelenti, hogy a következő nyolc fordulóban biztos nem léphet majd pályára. Romo cseréjeként Brandon Weeden ezzel megnyerte a kezdő pozíciót, közben pedig a gyakorlócsapatból Kellen Moore is az aktív keretbe került. Úgy tűnik azonban, hogy a Cowboys-nál nem bíznak eléggé Moore-ban, ezért szerezték meg még egy csere útján Casselt is.
A hírek szerint a Bills az irányító mellett egy hetedik körös picket is adott, míg a Dallasnak egy ötödik körös választási jogába került ez az üzlet. Kíváncsian várjuk mi lesz ebből Dallasban, így, hogy összeállt a Brandon Weeden – Kellen Moore – Matt Cassel világverő hármas.

