Sérülések, új igazolások, kirúgások.

A vasárnapi meccsdömping óta történt jó pár érdekesség, amik sok esetben azért mégsem olyan nagyságrendűek, hogy külön-külön cikkben foglalkozzunk velük. Most azonban egyben összefoglaljuk ezeket, pontokba szedve, röviden:

Sérülések

Hétfőn a Cameron Wake, Steve Smith, Le’Veon Bell, Reggie Bush négyesről már megemlékeztünk, azóta azonban még néhány játékosról kiderült, hogy ebben az idényben már nem léphetnek pályára.

  • A Seahawks@Cowboys meccsen a vendég együttes elkapója, Ricardo Lockette kapott óriási ütést. Jeff Heath egy punt returnnél blokkolta ki a receivert, aki ijesztő módon terült el a földön, és a hírek szerint nyaksérülést szenvedett, amit műteni is kell. A helyzet önmagában így is elég súlyos, és a játékos szezonja ezzel véget ért, de jó hír, hogy a jelenlegi információk szerint Lockette teljesen fel fog épülni, sőt arra is van esély, hogy újra a pályán láthassuk majd.

  • A Broncos a második körben választott támadófalembert, Ty Sambrailot tette sérültlistára vállproblémák miatt. A játékos csak a szezon első három meccsén lépett pályára, az elmúlt négy fordulót kihagyta, és idén már nem is lesz lehetősége a visszatérésre. Ehhez a hírhez kapcsolódik, hogy tegnap este járt le a határidő arra, hogy a csapatok játékost cseréljenek egymás között. Egyetlen trade-et sem ütöttek nyélbe, a legnagyobb esély azonban arra volt, hogy a Denver szerez magának egy vakoldali tackle-t, méghozzá a Browns-tól Joe Thomast. A felek a határidő lejártáig nem tudtak megállapodni, így ebből az üzletből se lett semmi.
  • A Buccaneers az egyik kezdő defensive tackle-jét, Clinton McDonaldot veszítette el. A játékos mellizom-sérülést szedett össze még a Redskins elleni mérkőzésen és a Falcons elleni találkozót ki is hagyta, most pedig IR-re tette őt a csapat. McDonald hat meccsen 31 szerelést mutatott be, ezzel a legeredményesebb falember volt Tampában, és az ötödik legjobb a gárda teljes védelmét tekintve.
  • A Chargers három játékost, Branden Oliver futót, Tourek Williams linebackert, valamint Keenan Allen elkapót tette sérültlistára. Közülük értelemszerűen Allen a legnagyobb veszteség, aki idén már 725 yardot és 4 TD-t szerzett, amivel toronymagasan a csapat legjobbja. Csakhogy a receiver a hétvégén egy ütközés követően súlyos vesesérülést szenvedett, ezzel számára is véget ért ez az idény.
  • A Saints második számú futóját, Khiry Robinsont veszítette el erre a szezonra sípcsonttörés miatt. A játékos 180 futott yarddal és 4 touchdownnal fejezte be az évet.

Új igazolások

  • A 49ers Reggie Bush kidőlése után elkezdett futót vadászni magának a szabadügynökök között. Többen is érkeztek próbajátékra az együtteshez, közülük pedig Pierre Thomas lett a kiválasztott, aki 2007 és 2014 között a Saints játékosa volt, idén pedig még nem volt csapata azt követően, hogy a Szentek még márciusban megváltak tőle. Thomas mellett Shaun Draughnt is leigazolta a Friscó, aki karrierje során (2011 óta) jó pár csapatnál megfordult, idén például öt meccsen a Browns gárdáját erősítette.
  • A Ravens is nekiállt elkapók után kutakodni Steve Smith sérülését követően, és ők szintén egy egykori Saints játékossal erősítettek. Joe Morgan 2011-től volt kisebb megszakításokkal a New Orleans játékosa, utoljára azonban idén október végén vágta ki az együttes, hogy most Baltimore-ba kerülhessen. Morgan karrierjének legemlékezetesebb játéka az alábbi videón:

Kirúgások

  • Egy edző eltávolításával kell kezdenünk a sort, ugyanis a Colts megvált támadókoordinátorától, Pep Hamiltontól. A szakember 2013 óta dolgozott Indianapolis-ban, helyét az egykori Browns HC, Rob Chudzinski veszi át.
  • A Cowboys egy futótól szabadult meg a napokban, méghozzá Joseph Randle-től. A running back feltehetően valamilyen nyilvánosságra nem hozott mentális problémával küzdhet, ugyanis több gondja is akadt már az elmúlt években, az utolsó csepp pedig az volt, hogy a múlt héten se szó se beszéd otthagyta a csapatot. Randle három évet töltött Dallasban, összesen 822 yardot és 9 TD-t jegyzett, amiből idén 315 yard és 4 touchdown került a neve mellé.
  • Végül jöjjön egy hír az egykori Ravens játékosról, Jacoby Jones-ról, akit idén a Chargers szerződtetett le. Jones-nak azonban összesen öt mérkőzés jutott idén, csak visszahordóként próbálta meg használni őt a csapat, nem túl sok sikerrel. Kilenc kickoff után 21,4-es átlaggal 193 yardot jegyzett, amivel nem is lenne baj, de a punt visszahordásoknál bemutatott öt return mínusz négy yardért már elég nevetséges produkció. Elsősorban utóbbi statisztika pecsételte meg a sorsát San Diegóban, most pedig kereshet magának új munkaadót.
Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel