Sérülések
A Lions-nál 35 évesen is kezdő és korrektül teljesítő cornerback, Rashean Mathis került sérültlistára. A CB két hete agyrázkódást szenvedett, a dolog pedig olyannyira nem jött rendbe, hogy ez véget is vetett az idényének.
A Ravens az idei draft első körében egy elkapót szerzett magának, név szerint Breshad Perrimant. A Hollókra rá is fért volna a segítség wide receiver poszton, csakhogy az újonc játékos térdproblémák miatt eddig egyáltalán nem volt bevethető az NFL-ben, idén pedig már nem is fogjuk látni, ugyanis a csapat IR-re tette őt. Mellette az örök sérült Dennis Pitta is úgy köszönt el ettől az évtől, hogy be se köszönt, a tight end már jó ideje a csípőjével bajlódik, ez pedig a karrierjét is megpecsételheti.
New Yorkban is hasonló a helyzet, legalábbis abban a tekintetben, hogy a Giants-nél nagyon várták, hogy az elkapójuk bevethető állapotba kerüljön, ám ez egyszerűen nem valósult meg. Nem másról, mint Victor Cruzról beszélünk, aki a 2014-es idény hatodik hete óta megállás nélkül sérült, most pedig egy lábműtét vet végleg véget az idényének. Nagy kérdés, hogy Cruz egyáltalán képes lesz-e egészségesen visszatérni a ligába, az viszont biztos, hogy a Giants Hakeem Nicks-et igazolta le a megüresedett receiver posztra.

A Titans két játékosát veszítette el erre az évre. A receiver, Justin Hunter bokatörés miatt került sérültlistára, míg a cornerback, Jason McCourty ágyéksérüléssel küzd, amit újra műteni kell, számára ezért ért véget ez az év.
Sen’Derrick Marks tavaly kiváló szezont futott, ám az idény végén ACL-szakadást szenvedett, így idén csak a hatodik héten tért vissza a Jaguars-ba. A defensive tackle egyelőre csak próbálta felvenni a ritmust, négy meccsen hat szerelést és három leütött labdát jegyzett, de tricepsz-szakadás miatt ez az év hamar véget is ért számára.
Eltiltások
Amikor Aldon Smith-től megvált a 49ers, akkor naivan azt gondoltuk, hogy a játékos pályafutásának ezzel vége. Ám a Raiders később lecsapott rá, sőt Smith kilenc meccsen pályára lépett az Oakland színeiben, ebből hétszer kezdőként, ezeken a találkozókon pedig összehozott 28 szerelést és 3,5 sacket. A liga malmai ugyan lassan őrölnek, de azért forog a gépezet, így mostanra Smith megkapta a sokadik eltiltását, ami ennek megfelelően elég súlyosra is sikerült. A játékost egy teljes naptári évre meszelték el, ami azt jelenti, hogy jövő novemberig biztosan nem láthatjuk őt viszont a pályán. Természetesen, ha közben csinál valami újabb hülyeséget, akkor az az egy év akár több is lehet. Megint leírhatnánk, hogy ezzel Smith karrierje véget ért, de nem lépünk abba a folyóba, mint legutóbb. (Smith egyébként egyéves szerződést kötött a Raiders-szel, úgyhogy jövőre szabadügynök lesz.)
A 2014 szeptemberében négy meccsre tiltották el LaRon Landryt, majd idén februárban kirúgta őt csapata a Colts. Landry tehát éppen szabadügynök volt, amikor újabb tíz meccsre elmeszelték, ki tudja miért (kép lent). A safety eltiltása most lejárt, így ha talál magának csapatot, akkor visszatérhet az NFL-be.

Kirúgások
Azt követően, hogy a Saints a hétvégén 47 pontot nyelt be a Redskins ellen, időszerűnek tartották New Orleans-ban, hogy megváljanak a védőkoordinátortól, aki nem más volt, mint Rob Ryan. A szakember 2013 óta dolgozott a Szenteknél ebben a minőségben, helyét segítője, az egykor Raiders HC, Dennis Allen vette át.
A Seattle-ből Dallasba cserélt futó, Christine Michael nem húzta túl sokáig a Cowboys-nál. Az öt meccsen 15 futásból 51 yardot szerző running back munkáját megköszönték, így Michael kereshet magának új munkaadót.
Szintén Dallasból származó hír, hogy Brandon Weedennek is búcsút intett a gárda. Az irányító kihasználhatta volna Tony Romo sérülését arra, hogy bizonyítsa, cserealapnak tökéletesen megfelelő, ezzel hosszú évekre megszerezve magának a padmelegítő szerepkört. Weeden azonban alaposan leszerepelt, Matt Cassel villámgyorsan át is vette a helyét, a Cowboys pedig lassan Romo visszatérésére készül, így Weeden repült is. Amilyen belterjes ilyen téren ez a liga, biztos, hogy a jövőben lesz még csapata a jó öreg Brandonunknak.
A Seahawks egy elkapótól búcsúzott, aki a Patriots elleni Super Bowlon a semmiből tűnt fel és négy elkapással 109 yardot és 1 TD-t szerzett a nagydöntőn. Chris Matthews az illető, aki azonban nem váltotta be az akkor hozzá fűzött reményeket, és idén összesen 54 yardig jutott a szezonban, ezért kellett távoznia Seattle-ből.
Egy kis Manziel
Tegnap foglalkoztunk néhány csapat irányítóhelyzetével, azóta azonban változások álltak be a Browns-nál is, amit nem hagyhatunk szó nélkül. A hírek szerint Josh McCown egészségi állapotától függetlenül Johnny Manziel lesz az év végéig a Cleveland kezdő irányítója. A forgatókönyv szerint ilyenkor szokott az jönni, hogy Johnny Footballnak majd lesz egy rémes meccse, aztán meg is sérül, a helyére visszakerül McCown, aki meg jól játszik, így a csapatnál bejelentik, hogy Josh marad a kezdő, aki aztán megsérül és jöhet megint Johnny, és ez így folytatódik, míg világ a világ.

