Az NFL 2009-ben hívta életre a Crucial Catch nevet viselő programját, amelynek célja, hogy támogassa az mellrák ellenes harcot az Egyesült Államokban. Azóta minden október a rózsaszín szín jegyében telik, és évek óta egyre több játékos visel pink színű kiegészítőket a pályán, illetve azon kívül. Az utóbbi években aztán az NFL meglátta a piaci rést, és a programot támogatni kívánó szurkolóknak is elkezdett rózsaszín mezeket, pólókat és egyéb szurkolói merchandise termékeket gyártani, hogy ők is népszerűsíthessék a programot és annak legfontosabb üzenetét: a rendszeres mellrákszűrést.
Az éves jelentések szerint a játékosok elárverezett cuccaiból, a szurkolóknak szánt termékek eladásából és az egyéb felajánlásokból évente több millió dollár folyik be az Amerikai Rákellenes Társaság kasszájába, és egyre többen járnak rákellenes szűrésekre, így tulajdonképpen mindenki boldog. A Business Insider egyik újságírója, Cork Gaines azonban nem volt rest belegázolni a rózsaszín ködbe, és megkapargatni a számokat, akármennyire is népszerűtlen lett ezzel.
Gaines azt vizsgálta meg, a szurkolóknak jótékony köntösben értékesített rózsaszín cuccok után tulajdonképpen mennyi pénz folyik be az Amerikai Rákellenes Társaság kasszájába. Nos, mint kiderült, kiábrándítóan kevés. Vegyünk példaként egy 100 dolláros mezt. Először is 50 dollár azé, aki eladja az adott sportszert, vagyis a boltot illeti az értékesítési ár fele. 37,5 százalék, vagyis 37,5 dollár jár a gyártónak (amely egy mez esetében például a Nike), és mindössze a maradék 12,5 dolláron osztozik az NFL (1,25 dollár), illetve az Amerikai Rákellenes Társaság (11,25 dollár). Leegyszerűsítve, egy mez árának mindössze 11,25 százaléka jut oda, ahova szánták, ami szerintünk bántóan kis részesedés.
Gaines azt is kiderítette, hogy a rózsaszín kiegészítőkön hirdetett üzenet, miszerint a mez megvásárlásával a rajongók a rákellenes kutatást szolgálják, szintén erősen sántít. Az Amerikai Rákellenes Társasághoz befolyt összegnek ugyanis csak a 71,2 százaléka megy kutatási célokra és rákellenes programokra. Mindez azt jelenti, hogy egy mezből 8,01 dollár jut pontosan arra a célra, amelyre hivatkozva azt eladták.
Az NFL egyébként közölte, hogy az 1,25 százalékos bevételeiket, amelyek az eladott termékekből származik természetesen teljes egészében visszaforgatják a Crucial Catch programba, és a kezdeményezés első 3 esztendejében évi 1 millió dollárt adományoztak az Amerikai Rákellenes Társaságnak. Ez persze mind szép és jó, csakhogy a legtöbb rózsaszín cuccot maga az NFL Online Shopja értékesíti évről évre, vagyis a végén oda jutunk, hogy az ott eladott cuccokból befolyt pénz fele mégiscsak az NFL zsebébe vándorol…
De hogy ne csak kiábrándító számokkal dobálózzunk, azt le kell szögezni, hogy bármennyi pénz is folyik be a rákellenes kutatásra, az több mint amennyi egyébként a Crucial Catch program nélkül jutna az Amerikai Rákellenes Társaságnak az NFL szurkolóktól. Emellett a nagy nyilvánosságnak örvendő kezdeményezés hatására évente jelentősen nő a rákellenes szűrésekre járók száma, így rengeteg életet sikerül megmenteni a programnak köszönhetően. Ráadásul a külföldi példa hatására más országokban is indulnak hasonló kezdeményezések, így például Magyarországon is, ahol szerencsére senki sem veszi le a sápot a jótékony célra felajánlott összegekből, hanem azok tényleg a Magyar Rákellenes Liga számlájára kerülnek. Ezért bíztatunk mindenkit, hogy a program utolsó hetében is támogassa a steelers.hu jótékonysági programját!


