Eljött a szezon első blackoutja, a Chargers nem tudta eladni a Bengals elleni mérkőzésre szóló jegyeket.

Nincs egy hete, hogy örömünket fejeztük ki a blackout-mentes első 12 forduló miatt, már meg is szakadt a nagy sorozat. Szinte hihetetlen, de a Chargers egy héttel a Chiefs legyőzése után, reális rájátszás-esélyekkel, a 7-4-gyel álló Bengals ellen nem tudta megtölteni a Qualcomm Stadiont. Hogy minek köszönhető a dél-kaliforniai közöny, azt nem tudni, de az tény, hogy 5300 jegy nem kelt el, a csapat padig bejelentette, ezúttal nem vásárolja fel a megmaradt belépőket. Pedig idén már az ESPN-nel közösen megtették egyszer, a hetedik héten ugyanis félő volt, hogy 1999 után újra érvénybe lép a blackout szabály egy hétfő esti rangadón. Érdekesség, hogy a Bolts akkor is egy erős csapattal, a Colts-cal találkozott, így lehet, hogy az érdektelenség inkább félelemből fakad...

Persze a tulajdonosoknak is van mitől félni, miután a Chargers még háromszor játszik otthon a szezonban, és ha a hétvégén kikapnak, talán még a jelenleginél is kevesebb néző látogat majd ki a találkozókra. Érdekesség, hogy a San Diego idén nem élt a korábbi cikkünkben is taglalt 85%-os kedvezmény lehetőségével, pedig akkor most elkerülhette volna a blackoutot a csaknem 70000 nem prémium férőhelyes stadion.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel