Amíg egy sajnálatos sérülés miatt nem dől ki egy számottevő játékos az egész szezonra, addig az adott csapatnál el sem kezdődött igazán a szezon. Ezúttal a Chargers szenvedett komoly veszteséget, méghozzá a kezdő center Nick Hardwick személyében. A játékos igazi rutinos veterán, hiszen 2004 óta van a ligában, teljes karrierjét San Diegóban töltötte el, és újonc szezonja óta, amikor csak pályára tudott lépni, akkor kezdő is volt a csapatban.
Idén csak egyetlen meccs jutott neki, köszönhetően a nyitófordulóban a Cardinals ellen elszenvedett nyaksérülésnek, ami olyan súlyosnak bizonyult, hogy az idény hátralevő részére partvonalon kívülre tette. Amellett, hogy játéka a pályán is nagyon fog hiányozni a Chargers-nek, Hardwick az öltözőben is vezére volt az együttesnek, így több szempontból is nehéz lesz a pótlása.
Center poszton Rich Ohrnberger lehet az a játékos, aki megpróbálhatja betölteni az űrt. Ohrnberger hatodik évét tölti a ligában, volt a Patriots, valamint a Cardinals játékosa is, mielőtt 2013-ban San Diegóba került. Karrierje során 32 meccsen játszott, 5 alkalommal kezdőként. A másik opció a frissen igazolt (alapvetően guard) Doug Legursky lehet, aki négy évet húzott le Pittsburgh-ben, tavaly pedig 11 mérkőzésen kezdett a Bills-nél. Legursky egyébként Super Bowl győztesnek vallhatja magát, igaz 2008-ban túl sokat nem tett hozzá a Steelers sikeréhez, viszont 2010-ben a Packers ellen elveszített döntőben Maurkice Pouncey sérülés miatt kezdőként kapott szerepet, méghozzá center poszton.
Azt nem állítanánk, hogy nagyon megnyugtató választási lehetőségei lennének a Chargers-nek.

