Miközben mindenkit a Colin Kaepernick csere izgat, a Broncos irányítója közös edzésre hívta csapattársait.
Peyton Manning visszavonulását és Brock Osweiler Houstonba igazolását követően komoly irányítóhiány lépett fel a friss Super Bowl győztes csapat háza táján. A QB-ínség enyhítésére Mark Sanchez érkezett, de a pletykaáradat szerint Denverben ezzel nem igazán elégedtek meg. Az elmúlt napok slágertémája Colin Kaepernick megszerzése, a 49ers irányítójának elcserélésével kapcsolatban pedig felváltva érkeznek az azt megerősítő és cáfoló cikkek az amerikai sajtóban.
A dolgokat röviden összefoglalva, úgy tűnik, hogy San Franciscóban már nem tartanának igényt a szebb napjain a bicepszét csókolgató irányítóra. Chip Kelly vezetőedző nyilvánosan dicsérgette Blaine Gabbertöt, amit mi kellemes kacajokkal fogadtunk, miközben Kaepernicktől olyan állítólagos kijelentések láttak napvilágot, hogy máshol képzeli el a jövőjét.
Egyes források szerint a 49ers és a Broncos már meg is egyezett egymás között a QB elcseréléséről, az ügy előremozdulását pedig drága Colinunk pénzéhsége akadályozza csupán. A Denver ugyanis csak abban az esetben csapna le rá, ha a játékos a jövőre esedékes 11,9 milliós fizetéséből 4,9 milliónak búcsút int, és 7-ért vállalja a szereplést a Broncosnál, amire ő bizony nem hajlandó. Persze érdemes fenntartásokkal kezelni ezeket a híreszteléseket, hiszen nyilván ennek az ellenkezőjét is olvashattuk.
Szóval Colin Kaepernick Denverbe igazolása kapcsán csak az biztos, hogy semmi sem biztos, afelől viszont semmi kétség, hogy Sanchez már ott van, és nem fogja önként és dalolva a kispadot koptatni a következő szezonban. A QB ugyanis időszerűnek látta, hogy kicsit összecsiszolódjon csapattársaival, és az elkapókat, a tight endeket, a futókat, illetve jelenlegi egyetlen irányítótársát, Trevor Siemiant is meginvitálta egy közös háromnapos edzésre Kaliforniába.
Az egyik receiver, Bennie Fowler úgy nyilatkozott a dologról, hogy Sanchez szeretné őket megismerni még a közös edzések megkezdése előtt, ez pedig hozzásegítheti majd őket egy jó szezonrajthoz. Az elkapó arról sem feledkezett meg, hogy Sanchez két AFC döntőben is szerepelt a Jets színeiben, szóval rutinos, jó játékosról van szó. Siemian annyit fűzött ehez hozzá, hogy teljes mértékben támogatja a közös munkát, és a korábban hallottak alapján jó fejnek tartja Sanchót.
Tegyük hozzá, hogy ilyen közös ismerkedős edzéseket Sanchez New Yorkban és Philadelphiában is tartott, sőt más csapatoknál is zajlanak hasonlók, mindenféle edzői beleszólás nélkül. Ettől függetlenül Sanchez hozzáállása dicséretes, sőt odáig merészkednénk, hogy a Buttfumble poénkodásokon túl nem tartjuk őt annyira rossz irányítónak, amennyire sokan lehúzzák. Nyilván nem elit QB-ról beszélünk, de szerintünk a Broncos szurkolóknak akkor sem kellene a kardjukba dőlni, ha végül ő lenne a kezdő.
Trevor Siemian egyébként még azt nyilatkozta, hogy amennyire rálát a csapat körül zajló dolgokra, egy újabb irányító még érkezni fog Denverbe, egyet pedig még draftolni is fog a gárda, ő pedig készen áll, hogy a négy QB megmérkőzzön egymással a training camp során. Bőven vannak tehát kérdőjelek irányító fronton a bajnok háza táján, de úgy tűnik, hogy Sanchez igyekszik megragadni a karmesteri pálcát.

