A Sport TV Trash Talk című műsorának szakértői, az NFL játékosok zöméhez hasonlóan támogatták a férfiak prosztatarák szűrését népszerűsítő Movember akciót, és bajuszt növesztettek. A TD Magazinban is gyakran publikáló szakkommentátor, Kovács Sanyi azonban már a hónap közepén megszegte a műsorban tett fogadalmát, és ezért a többiek büntetésként elénekeltették vele a Gumimacik főcímdalának egy versszakát. Magyarország leghíresebb Bears szurkolójának X-Faktor-meghallgatásra illő produkciója azóta felkerült a YouTube-ra is, így valaki esetleg lemaradt volna róla, most bepótolhatja.
Sanyi csengő hangja ráadásul nem csak a stúdióban visszhangzott. Már a hálaadásnapi focimeccsek alatt is özönlöttek az üzenetek a Sport TV-be, de Sanyi Twitterén is megjelentek a dicséretek. Volt, aki szerint nagyszínpadra illő volt produkció, mások szerint az Opera mögötti talponállóban kellene próbálkoznia, és volt olyan is, aki a többi szakértő vokálozásával dobta volna fel Sanyi szólóját. A leglelkesebb rajongó azonban kétségtelenül BlasiLaci volt, aki NFL-fanként kijelentette, nem hagy hátra senkit, és hiába Giants szurkoló, támogatta Sanyit azzal, hogy elénekelte a dalt. Íme:)
A Trash Talk stábja Laci próbálkozásán fellelkesülve további wannabe YouTube-sztárokat keres, aki támogatják Sanyit, szóval, ha valaki késztetést érez magában, akkor webkamera bekapcs, nagylevegő és lássuk, milyen a mackónép, majd az eredményt ne feledjétek el felcsiripelni Sanyi vagy a Trah Talk Twitter oldalára!

