A Panthers és a Broncos is első számú irányítója nélkül játszik az ötödik fordulóban.
A négy mérkőzésen 824 yardot, 6 TD-t és 3 interceptiont jegyző Trevor Siemian a Buccaneers elleni találkozón szenvedett vállsérülést. Denverben elég sokáig kivártak, hátha a QB képes lesz vállalni a játékot az ötödik héten is, hiszen Siemiannak nem a dobó válla sérült meg, de az éjszaka folyamán kiderült, hogy erre nincs esély, így a játékos biztosan kihagyja a vasárnapi találkozót, és talán a hatodik hét csütörtök esti rangadóján térhet majd vissza a Chargers ellen. Múlt héten az első körös újonc, Paxton Lynch volt a beugró, aki 170 yard mellett egy touchdown passzt is kiosztott, és természetesen ő lesz az, aki most a Falcons ellen először kezdő lesz a profi ligában.
Hasonló a helyzet Carolinában is, hiszen itt Cam Newton agyrázkódása okozott egész hetes várakozást, mire kiderült, hogy a játékos biztosan nem tudja vállalni a játékot a Buccaneers elleni hétfő esti rangadón. Newton a Falcons ellen egy ellazázott kétpontos futásra fizetett rá, ráadásul a szabálykönyv szerint a vele szemben elkövetett ütközés még csak szabálytalan sem volt, ugyanis a QB ekkor futónak számított, a védő pedig nem a sisakja tetejével ütközte őt le. A beugró irányító itt az a Derek Anderson lesz, aki az Atlanta ellen minden mindegy alapon szórta a passzokat, és 172 yardig és 2 TD-ig is eljutott, igaz a végén a nagy felzárkózás mégsem sikerült, mert két passzát is a védők szedték le a levegőből.
Paxton Lynch az ötödik újonc irányító lesz Carson Wentz, Dak Prescott, Cody Kessler és Jacoby Brissett után, aki ebben a szezonban kezdőként kap lehetőséget, miközben az 1/1-es Jared Goff még nem lépett pályára. Derek Anderson pedig utoljára 2014-ben volt kezdő, igaz abban a szezonban ez kétszer is megtörtént, ráadásul mindkétszer a mostani ellenféllel, tehát a Buccaneers-szel szemben. A kérdés az, hogy Anderson ismét képes lesz-e győztesen elhagyni a pályát, mint azon a két találkozón.

