Tony Romo után újabb irányító akasztotta szögre a cipőjét.

 

Nem mondhatni, hogy óriási meglepetés lenne Jay Cutler visszavonulása. A 34 esztendős irányítót márciusban vágta ki a Bears, és habár az azt követő hetekben Cutlert megkörnyékezte a Jets és a Texans is, nem sikerült közös nevezőre jutniuk a feleknek.

Ennek eredményeképp március végén, a tulajdonosi találkozón már felröppentek olyan pletykák, miszerint a quarterback a visszavonuláson gondolkozik, igaz, ezt később tagadta Cutler.

A játékos mindeközben feltérképezte további lehetőségeit is, s kiderült szívesen dolgozna szakértőként valamelyik televíziós csatornánál. Nem is kellett sok, hogy lezáruljon a saga: Cutler pénteken bejelentette visszavonulását, a jövőben pedig a FOX Sportnál tevékenykedik majd szakértőként.

„A döntésem végleges, nem hiszem, hogy bármi is megváltozna – árulta el az irányító, amikor erről kérdezték. – Örülök neki, hogy így alakultak a dolgaim, az életem, és őszintén mondhatom, az is örömmel tölt el, hogy a jövőmben némileg más irányba mozdulok el. Úgyhogy nincs okom azt mondani, hogy az elhatározásom változhat.”

Adam Schefter arról számolt be, hogy Cutler közvetlenül a visszavonulása egyeztetett a Jets és a Texans vezetőségével is.

Jay Cutlert 2006-ban az 1/11-es pickkel választotta ki a Broncos, ám három szezont követően a Bearshez cserélte. Az irányító pályafutása során összesen 32467 yardot és 208 TD-passzt adott, egyszer jutott Pro Bowlba. Gyűrűt nem nyert.

 

(Fotó: northwesternflipseide.com)

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel