Miami Dolphins @ Buffalo Bills 10-29
A Bills győzelemmel ünnepelte új tulajdonosát, méghozzá egy elég könnyed meccsen. Ennek első számú oka talán az lehetett, hogy a múlt héten remekül játszó Knowshon Moreno ezúttal kidőlt a sorból, így a Dolphins nem igazán tudott a futójátékra koncentrálni. A Buffalo oldaláról az újonc Sammy Watkins-ról kell megemlékeznünk, aki 8 elkapással, 117 yarddal, valamint egy touchdownnal jelentkezett, mellette még C.J. Spiller játszott nagyot 69 futott yarddal, illetve egy 102 yardos kickoff után visszahordott TD-vel. Azért a Miami egyetlen hatpontosáról se feledkezzünk, amit Mike Wallace szerzett, ugyanis egy elég szép egykezes elkapással szelídítette meg a labdát.
Detroit Lions @ Carolina Panthers 7-24
Cam Newton visszatért és azonnal bizonyította, hogy azért szükség van rá Carolinában. Cserébe viszont a csapat most döntött úgy, hogy időszerű felfüggeszteni a szintén barátnőt verő Greg Hardyt. A Kraken viszont annyira nem hiányzott, ugyanis a helyére beálló Mario Addison 2,5 sackkel mutatkozott be Matthew Staffordnak. A Lions irányítója egyébként 13-szor is célba vette Calvin Johnsont, de ezekből csak hat elkapás és 83 yard született, ami szinte olyan mintha leradírozták volna Megatront a pályáról. Sőt a Panthers egyetlen interceptionje is úgy született, hogy a Johnson felé tartó labdát Thomas DeCoud elütötte, pont csapattársa, Melvin White kezébe. Simán nyert tehát a Panthers.
Atlanta Falcons @ Cincinnati Bengals 10-24
A.J. Green hamar megsérült és vissza sem tudott térni a pályára, de nem volt gond, mert a többiek pótolták a Bengals elkapóját. Mohamed Sanu például egy 76 yardos TD-vel jelentkezett, de a receivernek egyébként volt egy 50 yardos jó passza is csak úgy mellékesen. A Cincinnati futói is kitettek magukért, Giovani Bernard 90 yardot, az újonc Jeremy Hill pedig 74 egységet tett be a közösbe, sőt mindketten még egy-egy touchdownt is szereztek. A Falcons-nál Matt Ryan eléggé leolvadt, ami három interceptionhöz vezetett, amiket Leon Hall, valamint George Iloka (kétszer) kapott le a levegőből. Ryannek tehát nem ment, az Atlanta ki is kapott.

New Orleans Saints @ Cleveland Browns 24-26
Na erre az eredményre egészen biztosan nem számítottunk, de a Browns egy fantasztikus meccsnyerő támadássorozattal, a végén egy Billy Cundiff mezőnygóllal behúzta a győzelmet. Drew Brees 118 yardot és 2 TD-t kiosztott Jimmy Grahamnek, ami viszont gondot jelentett, hogy egyszer annyira túldobta tigh endjét, hogy abból interception lett, amit Tashaun Gipson 62 yardról touchdownra hordott vissza. Johnny Manziel egyébként néhány játék erejéig pályára lépett, de egy rossz passzon, valamint néhány handoffon kívül mást nem igazán csinált. Egy másik újonc, a futó Terrance West annál inkább, hiszen a múlt heti 100 yardos meccse mellé most 68 egységet, és egy hatpontost mutatott be. A Cleveland így 1-1-es mérleggel áll, míg a New Orleans két vereséggel kezdte a szezont.
New England Patriots @ Minnesota Vikings 30-7
Az Adrian Peterson helyét átvevő Matt Asiata jól kezdte a meccset egy 25 yardos touchdown elkapással, majd ezzel meg is szűnt a Vikings támadójátéka, igaz elsősorban Matt Cassel négy eladott labdájának köszönhetően. Közben a túloldalon Tom Brady egy könnyed kis meccset hozott le 149 yarddal és egy Julian Edelmannek adott hatpontossal, ezt pedig azért tehette meg, mert Stevan Ridley 101 yardot futott 1 TD-vel, Chandler Jones egy blokkolt mezőnygól után hordta vissza touchdownra a labdát a második negyed végén, és a védelem meg rendesen odatette magát. Ezzel meg is születetett Bill Belichick 200. győzelme.
Arizona Cardinals @ New York Giants 25-14
Carson Palmer nem tudta vállalni a játékot, így Drew Stanton ugrott be helyette, de így is behúzta a meccset a Cardinals. Az első negyedben megszerzett 10 pontos vendég vezetést a harmadik negyed végére tudta ledolgozni a Giants egy pazar Rueben Randle egykezes, valamint egy Daniel Fells egyyardos TD-vel. A meccs vége viszont egyértelműen az Arizonáé lett, köszönhetően labdaszerzéseknek (Quintin Demps és Rashad Jennings fumble), Chandler Catanzaro biztos lábának (összesen 4/4 field goalt rúgott be), valamint Ted Ginn 71 yardos punt return TD-jének. Palmer tehát nem hiányzott, viszont egy jó formában lévő Eli Manning továbbra sem ártana az Óriásoknak, igaz a mostani két Manning interception nem befolyásolta döntően a meccset, nem ezért kapott ki a Giants.

Dallas Cowboys @ Tennessee Titans 26-10
DeMarco Murray még az első negyed közepén vétett egy fumble-t, de büntetésként nem ültették le a padra, ahogy az sokszor szokás, hanem inkább pályán hagyták, amit a futó 167 yarddal és 1 TD-vel hálált meg. Dez Bryant sem maradt adós a yardokkal, igaz az elkapónak volt egy kis sérülése, na meg egy apró hisztije, amiért Tony Romo nem vette észre, amikor üresen volt, de végül 10 elkapással 103 egységig és egy hatpontosig azért csak eljutott. A másik oldalon Delanie Walker emelhető ki, aki a Titans egyetlen TD-jét szerezte, ráadásul nem is csúnyát, és összesen 142 yardig jutott. Mindkét csapat egyébként 1-1-re módosította mérlegét.
Jacksonville Jaguars @ Washington Redskins 10-41
A Jaguars egész meccsen két értékelhető játékot csinált. Az egyik még a meccs elején volt, amikor a múlt héten brillírozó Allen Hurns egy sima TD passzt ejtett el, a másik pedig a második játékrészben Marcedes Lewis 63 yardos touchdownja. Ezen kívül a Jacksonville játéka a dupla nullával volt egyenlő minden tekintetben. RGIII és DeSean Jackson sérülése után Kirk Cousins szétpasszolta a csapatot, Alfred Morrist senki nem tudta szerelni, a Redskins védők 10 (tíz!) alkalommal sackelték Chad Hennet, ebből egyedül Ryan Kerrigan négyet vállalt. A washingtoni szurkolók a kezdő QB és az első számú elkapó sérülése miatt (állapotukról később természetesen beszámolunk) nem lehetnek maradéktalanul boldogok, de az látszott, hogy van élet Robert Griffin után is. A Jacksonville drukkerek valahogy próbálják elfelejteni ezt a katasztrófát.

