A cornerback a liga legjobbja volt interceptionök tekintetében.

Peyton Manning eladott labdáit már kiveséztük, úgyhogy most következhet a legnagyobb érdeklődéssel várt párharc másik tagja, Richard Sherman, valamint a labdaszerzések. Először is le kell szögeznünk, hogy a cornerback jegyezte a legtöbb interceptiont az alapszakasz során, szám szerint nyolcat, mögötte három játékos következett egyaránt hattal. Azt is hozzá kell azonban tennünk, hogy 14 forduló után Sherman még csak négy labdát kapott le a levegőből, majd két mérkőzés alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, nézzük hogyan is történtek a dolgok.

Az első még a második héten érkezett, méghozzá a 49ers ellen. Colin Kaepernick felívelte a labdát Vernon Davis felé, a tight endet pedig egy az egyben fogta Sherman és felugorva a labdát is elhalászta előle. Az interception megünneplésére érdekes módot választott a védő, hiszen beállt a cheerleaderek mellé táncolni egyet.

A következőt a negyedik héten láthattuk a Texans ellen. Matt Schaub egy play action után próbált kiforogni a zsebből a másik irányba, de érkezett felé egy védő, az irányító pedig szinte pánikszerűen eldobta a labdát. Sherman Owen Daniels mellől kibújva okosan elcsípte a játékszert, amivel 58 yardot futott vissza, meg sem állt vele az end zone-ig, pedig még az egyik cipője is leesett visszafutás közben.

A sorminta folytatódott, hiszen két héttel később a Titans ellen született meg a harmadik pick. Sherman Nate Washington ellen egy az egyben védekezett, nem ette meg az elkapó visszalépését, hanem végig ott volt vele, így pedig csemege volt számára Ryan Fitzpatrick felívelt labdája.

Eltelt újabb két hét és a Rams ellen jött is az újabb, immáron negyedik interception, ehhez azonban kevés köze volt a védőnek. Austin Pettis ugyanis kiválóan lépett vissza, üresen is volt, csakhogy Kellen Clemens átdobta fölötte a labdát, ami éppen a cornerback kezében kötött ki.

Ezek után, ahogy azt már említettük több hét szünet következett. A 15. fordulóban a Giants ellen aztán megtört a jég és jött az első duplázás. Eli Manning egyébként öt labdát szórt el ezen a meccsen, ebből tudott kettőt behúzni Sherman. Az elsőnél a passz sem volt túl jó, de a cornerback is remekül ment Hakeem Nicks mellett, a kettő együtt pedig interceptiont eredményezett. A másodikat a nagyszünet előtt egy Hail Mary alkalmával húzta be, szóval az nem tekinthető különösebben nagy játékban. (Utóbbi ebben a videóban látható a 31. másodperctől.)

Végül elérkeztünk az utolsó előtti héthez, a Cardinals elleni meccshez, amikor újabb két szerzett labdával lett gazdagabb a Seahawks kiválósága. Az első egy bravúros vetődés során született meg. Carson Palmer Larry Fitzgeraldot kereste egy elég gyengécske passzal, amit Sherman ráadásul szépen meg is szerzett. Aztán az Arizona irányítója az end zone-ba próbált bedobni egy lasztit, de Cliff Avril érintetlenül odaért hozzá, megütötte, a magasra felszálló, pontatlan játékszer pedig tulajdonképpen a cornerback ölébe esett.

Néha persze a szerencse is a segítségére volt, de azért több esetben is remek játékának köszönhetően szerzett labdát a Seahawks cornere.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel