eli-manning-fumble.jpg

6 főből álló „game-management team” alakult New Yorkban.

A Giants tavaly 6-10-es mérleggel zárta az alapszakaszt, ez pedig Tom Coughlin vezetőedző állásába és egy londoni kitérőbe került a csapatnak. Pedig az Óriások mutatója akár 10-6 is lehetett volna, ha képesek lettek volna megfelelően menedzselni a mérkőzések utolsó perceit. A Giants mindössze egy találkozót (a 49ers ellenit) tudott a saját javára fordítani az utolsó 75 másodpercen belül, cserébe viszont a Cowboys, a Falcons, a Saints, a Pats és a Jets is vesztett állásból fordított ellenük (és akkor még a Panthers elleni sírból döntetlenre hozott, majd mégis elbukott meccset nem is számoltuk).

A New Yorki-i gárda új vezetőedzője, Ben McAdoo tavaly támadókoordinátorként dolgozott a csapatnál, így első kézből láthatta, hogy valami nem klappol a finisben. Ezért úgy döntött, 2016-ra összehív egy általa „game-management teamnek” nevezett 6 fős „elitalakulatot”, amely az aktuális meccseket megelőző pénteken vagy szombaton fog ülésezni. McAdoo elmondása szerint a game-management team feladata az lesz, hogy a lehetséges meccsvégi forgatókönyveket átbeszélve, már az éles bevetés előtt egy véleményre kerüljenek a teendőket illetően. A főedző azt szeretné, ha a Giants jövőre minden félidőt úgy zárna, hogy a támadóinál van a labda. Természetesen a tréner tudja, hogy ez a gyakorlatban aligha lehetséges, de ha az edzői stáb dolgozik a jobb időmenedzsmenten, akkor nagyobb eséllyel történnek úgy a dolgok, ahogy ők szeretnék.

Mi a magunk részéről kíváncsian várjuk, hogy a Giants nagyszabású tervéből mit sikerül majd átültetni a gyakorlatba, de nincsenek nagy elvárásaink. Ha McAdoo képes lesz elérni, hogy Eli Manning a labda lelátóra hajítása helyett inkább beleálljon a sackbe egy már-már megnyert mérkőzés utolsó másodperceiben, nem fogjuk megkérdőjelezni az előrelépést.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel