Anthony Spencer a 2007-es draft első körének 26. választottja volt. A 3-4-es védelembe linebacker posztra érkezett játékos első két éve nem volt kiemelkedően jó, de 2009 és 2011 között minden meccsen játszott, egy esetet leszámítva folyamatosan kezdőként. Ezekben az években rendre hatvan szerelés felett és öt vagy hat sackkel zárta az idényt. Mindez azt eredményezte, hogy újonc szerződésének lejárta után a Cowboys franchise taget tett rá, amit Spencer karrierje legjobb szezonjával hálált meg.
2012-ben ugyanis 14 meccsen 95 szerelést és 11 sacket mutatott be, ezzel pedig megint elérte, hogy csapata zsinórban másodszor is franchise taget rakjon rá. Ez az üzlet azonban nem lett kifizetődő egyik fél számára sem, Spencer ugyanis egyetlen mérkőzésen, a második heti Chiefs elleni találkozón tudott pályára lépni, majd térdsérülés és műtét miatt az idény többi részét ki is hagyta. A Cowboys egyébként tavaly, Monte Kiffin érkezésével átállt 4-3-as védelemre, ahol Spencert már defensive endként használták volna.
Pontosabban ez még jövőre is megtörténhet, feltéve, ha a játékos képes lesz teljesen felépülni sérüléséből és bizonyítania a csapatvezetésnek, hogy megérdemel egy helyet az 53-as keretben. A felek ugyanis egyéves szerződést kötöttek, és bár a részleteket nem ismerjük (3,5 millióról pletykálnak, de a pénz nagy része minden bizonnyal teljesítményfüggő), valószínűleg nem túl magas összegért igazolt vissza Dallasba a játékos.
Spencer tehát egy évvel ezelőtt egy Pro Bowlt érő szezonnal a háta mögött írt alá egy több mint tízmilliós szerződést, most pedig örül, hogy egyáltalán volt csapat, amelyik leigazolta.

