Bár elmondása szerint úgy futotta le egykori csapatának védőit, mintha iskolás gyerekek lettek volna, azért nálunk mégis elismerést érdemlő az a teljesítmény, amit Steve Smith a hétvégén letett az asztalra. A 35 éves elkapó kirobbanó formában van, négy meccs alatt 429 yardot (NFL rekord egy 35 év feletti játékostól) és három touchdownt szerzett, a Panthers ellen ebből 139 egységet és két hatpontost mutatott fel. Ha ebben az ütemben halad tovább, akkor egyértelműen karrierje legjobb éve elé néz, Joe Flacco pedig már most nagyon boldog, hogy van kinek passzolnia. Nálunk tehát a Ravens elkapója lett az AFC legjobb támadója.
Védő oldalon az „előző hét legjobbjai” sávba csak Justin Houstont írtuk be, de igazából ezt a díjat most megosztva adjuk oda a Chiefs két szélső linebackerének, a már említett Houstonnak, na meg persze Tamba Halinak. Előbbi játékos hét szereléssel, valamint két sackkel vétette észre magát a Patriots elleni győzelem alkalmával (egyet Tom Bradyn, egyet a helyére beálló Jimmy Garoppolon mutatott be), ezen kívül pedig kiharcolt egy fumble-t, igaz azt a New England egyik játékosa szerezte vissza. Tamba Hali három szerelést mutatott be, ebből egyszer sackelt, akkor ő is kiharcolt egy fumble-t, amit ő maga be is gyűjtött. Hali eredményes játékát jól jelzi, hogy a Nate Soldert a mérkőzés folyamán szépen le is ültették a padra, és a helyére Marcus Cannon állt be vakoldali tackle posztra.

Szegény DeMarco Murray minden héten jól teljesít, most ráadásul a fumble-özési szokását is maga mögött hagyta, mégsem kaphatta meg az NFC legjobb támadójának járó képzeletbeli címünket. Mindez annak köszönhető, hogy Aaron Rodgers közel tökéletesen játszott a Bears elleni csoportrangadón, amit nem tudtunk figyelmen kívül hagyni. A Packers irányítója 151,2-es passer ratinggel 302 yardig, valamint 4 touchdownig jutott, melyek közül kettőt Randall Cobbnak, kettőt pedig Jordy Nelsonnak osztott ki. Elsősorban Rodgers-nek köszönhető, hogy a Green Bay nem puntolt a meccsen, illetve, hogy a Chicagót 38-17-re megverte a csapat.
Nyolc Indianapolis-ban eltöltött év után idén márciusban írt alá egy négy éves szerződést a 49ers csapatával Antoine Bethea, akinek beilleszkedési gondjai nem nagyon akadtak. Eddig mind a négy találkozón kezdő volt új állomáshelyén, az Eagles ellen pedig óriási szerepe volt abban, hogy az ellenfél támadósora nem tudott pontokat tenni a táblára. Bethea zsinórban 100. meccsén volt kezdő a hétvégén, és hét szerelést mutatott be, az egyikkel ráadásul Zach Ertz kezéből ütötte ki a labdát, az ellentámadásból pedig touchdownt szerzett a Frisco. Ezen kívül egy interception fűződik még a nevéhez, amivel megakadályozta a Philadelphia egyik éppen kibontakozó támadását, ezzel a teljesítménnyel pedig meg is kapja a hét NFC-s védőjének járó díjat.

