Steve Smith kapós célpont volt a szezont megelőzően a szabadügynök piacon, nem csak azért, mert egészen zseniális képességű WR, hanem azért is, mert fizetését még mindig a Panthers-től kapta. Nem csoda, hogy sokan hívták látogatásra, többek között a Patriots is. Mostanáig csak annyit tudtunk, hogy Smith végül Baltimore-t választotta, és aláírt a Ravens-hez, ahol 79 elkapással, 1065 yarddal és 6 TD-vel zárt. A hétvégén azonban a Hollók a New Englandhez látogatnak, így az újságírók faggatni kezdték a 35 éves támadót, hogy végül miért nem a Patriots gárdáját választotta. Smith egészen prózai indokkal állt elő: a rossz idő miatt törölték a járatát, így nem tudott elmenni Bostonba, hogy meghallgassa a Hazafiak feltételeit. Mint elmondta, „hajlott kora” ellenére most először volt szabadügynök életében, így nem tudta, hogyan is zajlanak a dolgok, szóval elment Baltimore-ba, és aláírt a Ravens-hez, több utat inkább nem vállalt. Mivel hétvégén találkoznak egymással a csapatok, kiderülhet, Smith mennyire döntött jól vagy éppen rosszul azzal, hogy az első elé tett papírt rögtön szignózta is. Már csak abban reménykedünk, hogy ezúttal a beígért rossz idő ellenére is el tud repülni Bostonba...

