A veterán futót leigazolta a Patriots.
11388 futott yard, ennyivel áll jelenleg a 32 éves Steven Jackson karrierje folyamán, amivel az NFL örökrangsorában a 18. helyet foglalja el. Az aktív futók közül csupán Frank Gore és Adrian Peterson van előtte, ráadásul ismét megnyílt számára a lehetőség, hogy tovább növelje yardjainak számát. Pedig úgy tűnt, profi pályafutás már véget ért, hiszen azt követően, hogy februárban elküldte őt a Falcons, igazából nem is nagyon érdeklődtek utána a csapatok.
A játékost 2004-ben még a Rams választotta ki az első kör 24. pickjével. Első évében Marshall Faulkkal nagyjából felezték a futásokat, ám aztán Jackson szépen átvette a kezdő pozíciót, amit ki sem engedett a kezei közül egészen 2012-ig. Újonc idényét leszámítva St. Louis-ban minden egyes évben átlépte az ezer yardos határt, a Kosoknál mégis úgy gondolták, hogy eljött a fiatalítás ideje. A futóra lecsapott a Falcons, ahol azonban már tényleg nem csillogott régi fényében, így ki sem tölthette három évre szóló szerződését, hanem két év után útilaput kötöttek a talpára.
Jackson tehát kissé kiöregedett, nem volt csapat, amelyik értékes roster helyet áldozott volna érte, úgy tűnt, hogy a játékos anélkül vonul majd vissza, hogy megtapasztalja, milyen pozitív mérlegű csapat tagjának lenni. Bár a Rams-szel újonc évében rájátszásba jutott, de a gárda akkor is 8-8-cal végzett, ezt követően pedig sorjában jöttek a gyatrábbnál gyatrább évek. Atlantába is a lehető legrosszabb ütemben tette át székhelyét, hiszen három év rájátszás részvételt követően az elmúlt két idényben 4-12-vel, majd 6-10-zel zárt a Falcons, így a pozitív mérleg itt is elmaradt.
A Patriots már hetekkel ezelőtt elveszítette Dion Lewis-t, majd LeGarette Blount is sérültlistára került, így James White és Brandon Bolden mellé ráfért a csapatra az erősítés. Joey Iosefa személyében inkább egy fullbacknek kinéző játékos került fel a practice squadból az aktív keretbe, illetve próbajátékra hívták Jacksont. A múlt héten aztán a megegyezés elmaradt, de most hétfőn az amerikai sajtó már tényként kezelte a veterán running back leigazolását.
Az éjjel aztán végre hivatalossá is vált a szerződéskötés, és mivel a Patriots 12-2-es mérleggel áll, Jackson először élheti át, milyen az alapszakaszt pozitív mérleggel befejezni. Ráadásul a futó 11 év után ismét megtapasztalhatja a playoff ízét, hiszen rookie szezonját követően először próbálhatja ki milyen a rájátszásban szerepelni. Persze mindennek az a feltétele, hogy a New England ne vágja ki holnapután Jacksont, mert akkor mindez teljesen tárgytalanná válik.
I'm back. pic.twitter.com/rjd0JDXgPi
— Steven Jackson (@sj39) 2015. december 21.

